Április 29

Berlin, du bist so wunderbar

Elég vacakul aludtam, első éjszaka idegen helyen... De azért sikerült negyed hétig ágyban maradni. Francesco tegnap este pestós tésztát főzött magának, hozott magával otthonról grana Padanót, tésztát, olivaolajat, üveges pestót, oreganót és rozmaringot 😊
Reggel küszködtem egy darabig az internettel, mert néha-néha egy-két percre bejön a vétel a szobában, de nem volt használható igazán. Ettem reggelire tegnap vett zsömlét camembert sajttal. Annette-vel azt beszéltük meg, hogy 10 körül értem jön ide. Előtte még volt bőven időm, úgyhogy elmentem egy újabb kör sétára, találtam egy Lidl boltot, vettem még pár ennivalót itthonra, meg DM-ben tusfürdőt, mert abban, amit hoztam magammal, már alig volt valamennyi. Aztán visszajöttem, kicsit kellett már csak várni.

Annette baromi kedves és rendes volt, mindenben igyekezett segíteni, mindenért bocsánatot kért, ami nem volt tökéletes, vagy ő úgy érezte, hogy nem az, folyamatosan beszélt minden másodpercben, néha idegenvezetőt játszva, néha munkaügyekről. Így pl. most már tudom, hogy a kelet-berlini adótorony a keletnémetek büszkesége és erőfitogtatása volt, de fél méterrel alacsonyabbnak kellett lennie a moszkvainál. És hogy a vicces, kalapos figura, akit a zebrák jelzőlámpáin lehet látni, szintén keletnémet örökség, és a rohanva menő formájáról az a mondás, hogy biztos hallotta, hogy banán érkezett a boltba. (Ami egyben talán azt is illusztrálja, hogy azért az NDK még egész menő hely volt. Amikor elkezdte ezt mondani, én azt gondoltam, biztos azt hallotta, hogy hús érkezett a boltba… de ezek szerint az mindig volt, és a banán elegendő ok volt a rohanásra.)

Ez lesz a szobám az intézetben

Elvezetett az Institut für Asien- und Afrikawissenschaftenbe, ahol a munkahelyünk van. Ez elég messze van a vendégháztól északra (az egyetem fő épületei délre vannak). Kb. 15 perc séta, ha nagyon lohol az ember. Itt van a földszinten egy könyvtár, amibe majd beiratkozom, mi pedig a harmadik emeleten vagyunk. Leendő kolléga rajtunk kívül egy Frank nevű idősebb férfi volt ott, aki nekünk informatikai segéderőként fog dolgozni, de amúgy tanár, elfelejtettem, hogy mit is tanít, talán japánnal kapcsolatos valamit. Sikerült kölcsönkérnem tőle egy ethernet-USB adaptert, amit délután ki is próbáltam, és működik, tehát most már tudok internetet használni a szobámban. Juhé! Nem kell érte műszaki boltba talpalni. A számítógépemet még nem telepítette készre, úgyhogy azt nem lehetett kipróbálni, de lesz új számítógépem szép nagy monitorral, angol szoftverekkel, de német billentyűzettel (amiért Annette vagy háromszor kért bocsánatot, hiába mondtam, hogy semmi gond nem lesz azzal). Saját szobám viszont mégsem lesz, legalábbis egyelőre. Egy doktorandusszal fogok osztozni a szobán, akinek azt hiszem, Jens Thomas a neve, de most nem volt itt. Mindenesetre telugu feliratokkal fog foglalkozni a projektben, és ő takarította ki a szobákat, ennyit tudok róla. Azért kell osztozni, mert eredetileg az volt a terv, hogy az enyém az értekezletekre használt szoba lesz (mármint hogy amikor nem értekezünk, akkor egyedül vagyok benne), de közben volt valami kavarás titkárnőügyben, aminek az a lényege, hogy lesz egy negyedmunkaidős titkárnőnk, aki félmunkaidőben két emelettel lejjebb dolgozik, és amellé a fél mellé egy negyedet nálunk fog – és Annette azt akarta, hogy egyrészt olyankor itt legyen, másrészt hogy olyankor ne legyen ott a sinológián, mert akkor a sinológusok azt gondolják majd, hogy most is használhatják őt. Szóval kellett a titkárnőnek egy szoba, és ezért ő megy az értekezletes szobába. De ez csak egy évig lesz így. Aztán majd máshogy…

Üldögéltünk hosszasan az emeletünkön, megbeszéltünk mindenfélét, rendezgettünk némi szekrényeket, és vártuk azt a hölgyet, akinek a kulcsomat kellett volna meghoznia, de nem jött. Én meg kértem, hogy inkább induljunk el korábban, hogy még az International Scholar Servicesbe is be tudjunk nézni. A megbeszélés praktikus tartalma az, hogy június 25-én lesz majd Párizsban egy indító projekttalálkozó, amire lehetőleg el kellene mennem. Pünkösd hétfő és előtte egy héttel a mennybemenetel itt ünnepnap, Annette javaslata az, hogy akkor menjek haza úgy, hogy ez a két szünnap beleessen. De mondtam neki, hogy nem muszáj nekem mindenképpen hosszabban, lássuk majd még meg, hogy hogyan alakul; nekem annyi lenne a fontos, hogy júliusban tudjak majd hosszabban hazajönni Balogh-találkozó táján, meg családi költözést előkészíteni (meg az én születésnapom miatt, de azt nem mondtam neki). Azt mondja, ennek nem lesz semmi akadálya, mert július már nem tanítási időszak, tehát nincs megkövetelve a jelenlétem. Munkailag meg egyelőre kezdjek el gondolkodni feliratkódolási dolgokon, szabványosításon; meg majd nézzek bele valami konkrét feliratkorpuszba, amit valaki francia már begépelt. Mindenesetre semmi olyanról nem volt szó, hogy sürgősen nagy erőbedobással meg kell csinálni valamit, megbeszéltük, hogy majd kialakul.

Később aztán elmentünk az International servicesbe, ők egytől vannak hétfőn nyitva. Mivel nem egyeztettünk időpontot, csak röviden tudott beszélni velem a kedves leányzó, aki ott ült; mindenesetre be lettem mutatva, hogy itt vagyok; leadtam a regisztrációs űrlapjukat, amit tegnap letöltöttem, az egyetemen pedig kinyomtattam, és megbeszéltem vele csütörtök délelőttre egy időpontot, amikor majd konzultálok a kollégájával mindenféle praktikus dologról, mint a városi bejelentkezés meg a bankszámlanyitás, meg ilyesmik. Addig is küldött emailen egy csomó tájékoztató anyagot. Ez az iroda az egyetem főépületében van.

Magyar ízesítésű chips

Utána továbbloholtunk a személyzeti osztályra vagy micsodára, ami meg még egy jó adaggal délebbre van egy újabb épületben, legalábbis ideiglenesen, mert elvileg a főépületben lennének, csak renoválják az ottani helyüket. Itt teljesen rendben volt minden, kedvesek voltak, lényegében két dolognak kellett megtörténnie, az egyik, hogy bemutattam a diplomám meg egyéb irataim eredetijét, hogy kipipálhassa a már korábban küldött másolaton, hogy tényleg látta ezeket eredetiben; a másik, hogy aláírjam a munkaszerződést. A fizetési osztályom szerepel a szerződésben, de a fizetésem összege nem, mert az osztályon belül a szintről majd valamikor május folyamán fog dönteni a valamilyen tanács. Annette szerint el fogják fogadni a várt magasabb szintet, ami szerint hatnál több év akadémiai munkaviszonnyal rendelkezem. Azért lehetséges ez, mert az ösztöndíjas doktorandusz státusz is elfogadható ennek. Mindenesetre, ha jól értem, a május végi fizetésem még az E13 vagy milyen szinten belül a legalacsonyabb kategória (nulla akadémiai előélet lesz), és aztán majd később kapom a magasabb szintűt. Nem tudom, hogy visszamenőleg is megkapom-e. Szintén valószínűleg májusban majd még több adóelőleget és/vagy TB-t vonnak majd le, és aztán idővel alakul ki, hogy mi is a tényleges adó és tb kötelezettségem, lehet, hogy majd csak akkor, ha már az egész család kiköltözött és mindenkit bejelentettünk. Ezt biztos, hogy visszamenőleg jóváírják majd, gondolom, az adóév végén majd. Ez mind rendben van, csak az következik belőle, hogy még jó sokáig nem fogom tudni, hogy tulajdonképpen mi a nettó fizetésem – márpedig ezt jó lenne tudni, mielőtt nekilátok lakást keresni, hogy mit engedhetünk meg magunknak. Na mindegy…

Kicsivel három előtt végeztünk mindennel. Annette eredetileg ebédet is tervezett a személyügyi találka előttre; ez ismét többszöri bocsánatkérés keretében végül elmaradt, hiába mondtam, hogy tulajdonképpen azért nem volt rá idő, mert én mondtam, hogy nézzük meg ezt az International scholar services irodát. Mindenesetre utána ő már sietett valami más dolgára, úgyhogy a közös ebédet holnapra halasztottuk. 10 körülre bemegyek az intézetbe, aztán meglátjuk, hogy alakul.

Délután tehát hazajöttem, ettem itt a szobámban zsömlét sajttal, aztán megint sétálni mentem. Tiergarten (városliget, nem állatkert; régen vadaspark volt), Reichstag, Brandenburgi Kapu. Reggel esett az eső, de most elég szép idő lett, a nap is sokat sütött. Mászkáltam jó sokat, ittam egy pocsék cappuccinót a Reichstag mellett, aztán meg plázáztam, mert rábukkantam egy hatalmas bevásárlóközpontra. Főleg nézelődtem, akarok venni pl. étkező alátétet, hogy ha bent a szobámban kell enni, akkor legyen valami a tányér alá morzsafogónak (bár egy darab tálcánk van a konyhában), meg még egyéb nem túl sürgős apróságokat. Gondolkodom egy rendes késen is, mert a kenőkéseken és egy kenyérkésen kívül egyetlen „vágókés” van a konyhában, aminek a pengéje kb. 5 centi, az éle pedig kb. olyan, mint egy homokozólapáté. Meg szeretnék egy dugattyús kávékészítő szereléket, amit láttam is, de csak bazinagy méretben. Végül csak újabb ennivalókat vettem, meg belebotlottam egy elektromos fogkefébe, ami majdnem pont ugyanolyan, mint az otthoni, és akciós volt, úgyhogy megvettem azt is. Séta hazáig, a szállásom közelében vacsora egy vietnami-thai étteremben, sokkal jobb volt, mint a tegnapi indiai. Most pedig, hogy reflektáljak arra, amit Eszter ma tanított odahaza a gyerekeknek, es ist Zeit, ins Bett zu gehen.