Október 30

 Egy kis fényképes beszámoló a közelmúlt eseményeiről, főleg a sárkányeregetés jegyében.

Szeptember nagy része a balti-tengeri kirándulás után különösebb érdekességek nélkül telt el, és kevés fotogén dolog történt.

Volt egyszer egy izgalmas délkelet-ázsiai ihletésű saláta mangóval...

Lehellel készítettünk egy házikót jégkrémes pálcikákból és egyéb dolgokból (azóta nádtetőt is kapott, de arról nincsen fényképem).

Levente egy iskolai projektje kapcsán ellátogattunk a Brandenburgi Kapuhoz, amit Lente a helyszínen lerajzolt, aztán pedig gyűjtött róla mindenféle érdekességeket egy információs poszterhez.

 

Utána még sétáltunk egyet a környéken a Tiergartenben,

és megebédeltünk egy pizzeriában, ahol kis idő után kénytelenek voltunk bemenekülni a teraszról az őszi darazsak inváziója elől.

Volt egy-két helyi kirándulásunk a környék erdeibe,

ahol szedtünk gombát is... no, nem ezeket:

és lett belőlük egyszer egy barnatinórus rizottó, egyszer meg egy őzlábas rántotta.

Októberben aztán eljött a kéthetes őszi szünet az iskolában, aminek a második hetére én is szabadságot vettem ki. A gyerekek csak pár hétköznapon voltak itthon (köztük Lehel névnapján, amire majomkalács készült), amúgy napközizni akartak inkább. Az itthoni napokra a fő terv a sárkánykészítés és -eregetés volt. Csináltunk a gyerekekkel két kisebb, egyszerűbb sárkányt hurkapálcikából és szemetes zsákból, meg én egy nagyobbat nagy szemetes zsákból és bükkfarúdból.

A velük tett első próba a gyalog 15, biciklivel 5 percre levő kicsi réten ígéretes volt...

...csupán a szél volt kissé gyenge, és főleg akkor voltak hajlandóak repülni a sárkányok, ha rohant velük valaki.
 

Ezért aztán délután elmentünk egy távolabbi, nagyobb rétre (biciklivel negyed óra itthonról), ahol már sokkal jobb szelet kaptunk.

Itt csupán annyi volt a gond, hogy közben elromlott az idő, és először szemerkélt, aztán csöpögött, végül határozottan esett az eső is. A magas fűben a cipőnk egy pillanat alatt átázott, és lassacskán a ruhánk is. Kitartó és lelkes sárkányozás után - mindenki nagyon jól érezte magát - végül felkaptunk a biciklire és hazatekertünk. A gyerekeket rögtön bedobtuk a meleg fürdőkádba, és megitattuk meleg citromos-mézes gyömbérteával, amit eredetileg termoszba bekészítettem elindulás előtt - aztán pedig itthon felejtettem. Senki nem lett beteg, és elmondhatjuk, hogy nemcsak eregettünk, hanem teregettünk is sárkányt - száradni.

Voltunk még a szünet alatt ifjúsági közlekedési pályán is. Leventének volt az iskolában biciklis KRESZ képzése, aminek keretében elmentek erre a gyakorlópályára is. Ide ajánlott (vagy talán kötelező is) egyénileg is visszatérni. A dolog ingyen van, csak oda kell menni, ott adnak biciklit, nem sajátot használ az ember, és gyakorolhatja, hogy hogyan kell sávok, zebra, lámpa, különféle kereszteződések és körforgalom közepette közlekedni. Vannak instruktorok is, akiktől lehet kérdezni, illetve akik nézik a gyerekeket, és időnként szólnak nekik, hogy mit kéne máshogy. Erről sajnos nincs képem, talán Eszternek van. A sárkányos képeit elkértem tőle, de ezeket nem.

A szünet második hetében, amikor én itthon voltam, de a gyerekek keddtől csütörtökig napköziben, végre elkészítettem a rég tervezett sarokpolcot a gyerekágy mellé.

Valamint, fellelkesülve a múltkori részleges sikeren, csináltunk még újabb gyereksárkányokat is, egy harmadik féle dizájn szerint. Szombaton délelőtt, amikorra megjött a melegebb és naposabb idő is, megpróbáltuk az eregetést a közeli réten - nagyjából semmi szél nem volt. Szombat délután a távolabbi réten - elállt a szél, mire odaértünk.

Vasárnapra aztán már úgy terveztünk, hogy déltájban legyünk ott kint, mert körülbelül tizenegytől háromig lehet szélre számítani. És szombat este még elkészítettem egy másféle, kifejezetten enyhe szélre tervezett csodasárkányt is.

Reggel sütöttünk egy jókora adag palacsintát piknikebédnek, felpakoltuk a sárkányokat, és nekivágtunk. Szuper program volt ez is. Szép időnk volt, eleinte kifejezetten erős széllel. Az első nagy sárkány remekül szállt benne:

- annyira remekül, hogy egyszercsak elvitte magával a száz méter zsinórt és elburungozott északkeletnek. Lélekszakadva rohantam utána keresztül a cukorrépaföldön és az őszi búzán, és időnként visszatelefonáltam Eszternek: még mindig nem találtam meg. Pedig láttam, hogy nagyjából hol landolt, és csak nem. Végül már kezdtem feladni, amikor megtaláltam, vagy ötven méterrel közelebb, mint ahol gondoltam, hogy leesett - addig végig csak távolabbi helyeken néztem, közelebbieken nem. Még csak baja sem lett.

Mikor visszaértem vele a többiekhez, megettük a palcsintát.

Utána pedig az enyhülő szélben kipróbáltam a deltaszárnyú sárkányt is:

Úgy repült, mint egy álom. Az ember szinte csak kitartja a levegőbe, elengedi, és már húz is felfelé.
Ekkor már eregethették a gyerekek is a nagy sárkányokat, legalábbis miután én felengedtem valamelyiket. Ez itt Lehel a deltoiddal:

ez pedig Levente a deltával.

Az elmúlt héten pedig már iskola és dolgozás volt a szokásos kerékvágásban. Várjuk Levente születésnapját (jövő csütörtök), és ha lehet, akkor megyünk most hétvégén is sárkányt eregetni.