Július 24 - és visszamenőleg

Erkély. A párkányon a legelején
otthonról hozott növények és a
kertészetből csent kaktuszhajtás.
Lent a földön a Berlinben szervált
paradicsomok, mellettük pedig
a ma vett virágok és rozmaring.

Szerda este Berlinben. Már-már normális kerékvágásban haladnak a dolgok, ma szinte a teljes munkaidőmet a munkahelyemen töltöttem. Reggel még mindig nem bír senki sokáig aludni, így viszont belefért legalább a reggelbe egy kis Catan a gyerekekkel. A késő délelőttöt munka helyett azzal töltöttem, hogy internet- és áramszolgáltatásra kötöttem szerződést. Az áramot visszamenőleg is meg lehetett csinálni, így a mostanáig eltelt időre sem kell majd emelt díjat fizetnünk a villanyért, hanem a választott áramszolgáltató díjait. A netet pedig, ha minden igaz, jövő utáni hétfőn fogják bekötni. Kora este még elmentünk egy közös sétára, mert a gyerekek akartak még egy játszóterezést (Eszter délben is volt velük játszótéren). Én kicsit eltérítettem a programot, és a játszótér előtt elmentünk a nem messze levő kertészetbe, ahol végignéztünk mindent, és vettünk pár virágot az erkélyre. Alább pedig következik az elmúlt napokról pár részlet.

Péntek reggel tehát bepakoltuk az autóba mindazt, amit az utolsó pillanatra hagytunk, aztán pedig nekivágtunk. Megálltunk egyszer valahol Győr után, ahol elkávéztuk a maradék forint fémpénzünket. Aztán megálltunk egy kevéssel Pozsony után is, majd pedig még egyszer a szlovák határ előtt, ahol ettünk ebédre otthonról hozott szendvicset friss sült krumplival (ezt mutatja az alábbi kép).

Ezen az utolsó szlovák pihenőhelyen megvettük a cseh autópálya-matricát is (a szlovákot meg lehetett venni előre interneten, de a cseheknél hagyományos matrica van, amit fel kell ragasztani). Utána továbbindultunk. Csehországban viszont nagyon lelassult a haladásunk, esősre is fordult az idő, és ahogy említettem a múltkor, állandóan útépítés miatti terelések voltak, egy sávon lehetett haladni a szembeforgalom mellett, vagy bedugult a forgalom. Lepakoltunk a panzióban, aztán elmentünk rövid sétára, főleg azért, hogy vacsorázzunk valahol. Végül egy pizzéria mellett döntöttünk - lásd alább a képeket.

 

Szombaton finom és bőséges reggelit kaptunk a panzió gyönyörű kertjében. Azt hittem, ott is csináltam pár fényképet - de úgy tűnik, mégsem. Utána tettünk egy délelőtti sétát Prágában. A belváros sétatávolságra volt, de a gyerekek nem annyira élvezték a városnézést, és az időnk is kevés volt, tehát nagyon sokat nem láttunk. A folyóig el sem jutottunk végül.

Belebotlottunk viszont egy nagy karneválba, ahol különböző népek képviselői vonultak fel jobbára hagyományos viseletben, néha fantáziakosztümökben. Voltak magyarok is. Lent a képen tiroli osztrákok vannak, azt hiszem.

Délre visszamentünk a szállodába az autóért, és elindultunk. Prágából nem volt könnyű kikeveredni, de azért sikerült. Utána még volt egy pár útépítés is, viszont a német határhoz közeledve egyre szebb hegyvidéki tájakon utaztunk. Magát a német határt szinte észre sem vettük, csak utólag könyveltük el, hogy az út szélén álló, kb. A2 méretű táblácska Bundesrepublik Deutschland felirattal feltehetőleg a határt jelezte.
A német autópálya határozottan jobb volt, bár azért itt is volt az elején pár útépítés. A szép hegyek lassacskán elmaradoztak, de azért Drezdáig nagyon kellemes volt a táj. A németeknél sokkal kevesebb a pihenőhely, és még sokkal kevesebb az olyan, ahol kaját is lehet kapni, mi pedig már nagyon éhesek voltunk, így kicsivel a határ után megosztottuk a maradék szendvicseinket, aztán végül találtunk egy olyan helyet, ahol sült krumplit is kaptunk. Utána már csak egy megállót tartottunk Berlinig, mert kezdett megint nagyon elmenni a nap. Berlin közelébe érve kicsit belassult a forgalom, de magán a városon szinte átsuhantunk: az autópálya folytatása lényegében autópályaként, kereszteződések nélkül halad át Berlin nagy részén. Végül lehajtottunk a városi utcákra; egy helyen félrevezetett a navigátor, és kellett tennünk egy nagy kört egy harmincas zónában, de aztán helyrebillent minden, és végül azt vettük észre, hogy itt vagyunk Wilhelmsruhban, és már fordulok is be a sarkunkon.
Este elmentünk bevásárolni a vasárnapi zárvatartás előtt. Közben kipróbáltuk az útba eső kicsike játszóteret, aztán hazaértünk, vacsoráztunk, lefeküdtünk.
Vasárnap délelőtt megnéztük a két perc sétára levő tavacskát és a mellette levő két másik apró játszóteret - lásd lent a képet.

Napközben rendezkedtünk, nekiálltunk (főleg Eszter) a gyerekágy összeszerelésének. Délben lementünk a szomszédos török büfébe ebédelni - kép alább.

Itt a sarkon találtunk egy görög péket is, aki nyitva tart vasárnap délelőtt, így vettünk friss zsömlét, meg némi süteményeket a névnapom megünneplésére. Kora délután elmentünk egy még újabb, kicsit távolabb (=10-12 perc) fekvő játszótérre, amit a térképen láttunk Waldspielplatz néven, és nagyon kíváncsiak voltunk rá. Szuperjónak bizonyult; a Wald nem túl nagy körülötte, de tényleg igazi erdőcskének néz ki, nem pedig városi park; maga a játszótér nem valami nagy, de van rajta több jó, izgalmas mászóberendezés és egyéb. Később délután ment tovább a rendezkedés, bár az ágyszerelést félre kellett tenni, mert hangos és hosszan tartó kalapálást igényelt, amit vasárnap nem illik egy társasházban.
Hétfő reggel először az ingatlanügynökség irodájába mentünk, hogy felvegyük az igazolást, hogy Eszter és a gyerekek itt laknak. Ennek sikere kicsit kétes volt, mert amikor a múlt héten írtam a velem kapcsolatban álló ügynöknek, hogy hétfőn szeretnénk ezt a papírt, csak automatikus választ kaptam, hogy ő e hét végéig szabadságon van. Az irodista néni nem is volt valami segítőkész, de amikor elmagyaráztuk neki a helyzetet, és mondtuk, hogy a papír elvileg kész van (hiszen kész volt már akkor is, amikor én mentem a szerződést aláírni), akkor hajlandó volt megkeresni nekünk - és szerencsére meg is találta. Ez azért volt nagyon fontos, mert a gyerekek iskolai beíratását el sem lehet kezdeni a városi regisztráció nélkül, a városi regisztrációhoz pedig kell a lakcímigazoló papír. Namost az iskoláztatásért felelős hivatalnoknak csak keddenként van fogadóórája, tehát ha most hétfőn nem tudjuk elintézni a városi regisztrációt, akkor csak jövő kedden tudunk menni az iskolahivatalba - a rákövetkező héten pedig már kezdődik is az iskola.
Mellesleg a városi regisztráció az, amiről már korábban is meséltem, hogy általában hat hétre előre le van foglalva minden hivatali időpont. Én az elmúlt három hétben szinte minden nap többször néztem, van-e valami lemondott időpont, ami megfelelne nekünk, és még mielőtt hazautaztam, sikerült is befoglalnom először egyet e hét péntekre egy hozzánk viszonylag közeli hivatalba, aztán pedig e hét szerdára a világ túlsó végén. De azt is kifigyeltem, hogy ezek a lemondás következtében pár percre felszabaduló lyukak általában közeli időpontokra vannak, tehát folytattam a nézést - és vasárnap reggel sikerült is hétfő déli 1 órára találnom egyet Berlin északkeleti külvárosában. Ezzel tehát a kör bezárul: ha sikerül hétfő reggel elintézni a lakcímpapírt, akkor hétfő délben megvan a regisztráció, és mehetünk kedden az iskolabiztoshoz.
Az ingatlaniroda felé menet láttunk egy nagy játékboltot. Már régen tervben volt, hogy a gyerekek szeretnék, ha lenne saját Catanunk, de nem veszünk Magyarországon, mert csak eggyel több szállítandó csomag lenne - hanem majd veszünk valamikor Németországban. Most, a játékbolt láttán elhatároztuk, hogy az ingatlaniroda után bemegyünk oda, ha sikerrel járunk az irodában, akkor ünneplésképpen, ha meg nem, akkor vigaszképpen. Így is tettünk, volt is Catan. Előtte mondtam, hogy ha 30 eurónál nem kerül többe, akkor megvesszük; ha több, akkor majd inkább rendelünk neten később. Volt Catan; az ára 29 euró 99 cent volt - megvettük. Lent látszik, ahogy a gyerekek már ki is próbálták hétfő délután.

Hétfő délben bementünk az intézetbe kinyomtatni a városi regisztrációhoz való űrlapot, meg bemutatni a családot Annette-nek. Utána bekaptunk egy kis ebédet egy kávéházban, majd indultunk a polgármesteri hivatalba Buchba, az északkeleti végekre. Itt Eszter lebonyolította a regisztrációt, ennek örömére kávéztunk és fagyiztunk egyet, majd visszaindultunk a város felé, és elváltunk először Berlinben: Eszter a gyerekekkel haza, én pedig vissza az intézetbe dolgozni egy kicsit.
A délután folyamán Eszter befejezte az emeletes ágyat, amit este a gyerekek birtokba vehettek.

Kedden reggel elindultunk az iskolabiztoshoz. Ebben segítségünkre volt egy Bálint nevű magyar önkéntes, aki bevándorló családok hasonló ügyeiben segít Berlinben, nem csak (vagy főleg nem) magyaroknak. Bejelentettük a gyerekeket beiskolázásra. Lehel simán megy majd az első osztályba, bár miatta aggódtunk többet, mert elvileg a körzeti iskola (amiről nagyon jókat hallott Eszter) nem tud több elsőst fogadni - de ha ez az iskolabiztos azt mondja, hogy Lehelt fogadniuk kell, akkor fogadni is fogják. Tehát vele csak annyi a teendő, hogy jövő hétfőn megjelenünk az iskolában beíratkozni. Levente helyzete bonyolultabb, mert először német nyelvteszten kell részt vennie, hogy megállapítsák, mehet-e a rendes harmadik osztályba, vagy pedig integrációs kurzusra kell mennie. Ehhez nem elég, hogy mi kereken megmondjuk, hogy egy mukkot sem tud németül, hanem hivatalos teszt kell. Erre jövő keddre kaptunk időpontot. Ezen kívül mind a két gyereknek kell egy orvosi vizsgálat is, amit pedig jövő utáni keddre tudtunk megszervezni. Ez már elég későn van, egy nappal az iskolakezdés után, de elvileg nem gond ez sem. És az elsősöknek amúgy is csak pénteken, nem pedig hétfőn fog kezdődni az iskola.
Délután bementem dolgozni (valamint függönyöket rendelni a neten), Eszter pedig hazajött a gyerekekkel, és elkezdte összeszerelni a komódot, én meg este még összeraktam az előszobai fogast.
És ezzel eljutottunk a kiindulópontra: a mai napot már elmeséltem legfelül. Pár napon belül jelentkezem majd újra.