Október 13

A legutóbbi bejegyzésem óta volt egy utazásom Magyarországra, visszatérve egy újabb rakomány háztartási holmival. Tovább gyűrűzik a konyhajavítási mizériánk. Beköszöntött a hideg ősz Berlinben, volt pár talajmenti fagy is - aztán pedig visszajött az indián nyár. Az iskolában hosszú őszi szünet van. Lett mind a két gyereknek biciklije is. Lassacskán szépül tovább a lakás. Alább jön pár részlet - fényképekkel.

Október harmadika itt a német egység ünnepe. Ezt a csütörtököt alakítottam hosszú hétvégévé, hogy hazaautózzam, megálljak Érden berakodni, felrakatni a téligumikat, és lenézzek Veszprémbe is egy kicsit. A Berlin-Magyarország út továbbra is kb. 13 óra alatt teljesíthető, egy hosszabb megállóval és több nagyon röviddel. A gyerekekkel ennél többre lesz szükség, tehát majd még átgondoljuk, lehet, hogy karácsonykor úgy kéne majd hazamenni, hogy este indulunk, és ők az út egy részét átalusszák.
A szünetben, amikor nagyon sokan szabadságra mennek, én is valamivel lazábbra vettem a munkát, és kihagytam a hazautazás utáni hétfőt is, valamint az egyik délután eljöttem korán, és elmentünk együtt a Természettudományi Múzeumba. Ez egy kicsit csalódás volt: én azt hittem, sokkal nagyobb és sokkal több benne az izgalmas, látogatókat bevonva kialakított tematikus kiállítás. Ehhez képest nem túl nagy, és annak is jelentős részében unalmas tárlók láthatóak, és semmi más.
Azért a dinoszauruszok tagadhatatlanul impozánsak. Van két hatalmas, összerakott növényevő dinoszaurusz, pár kisebb növényevő és ragadozó, és persze Berlin büszkesége: Tristan, a világ legteljesebb Tyrannosaurus-csontváza.

Tristan amúgy magántulajdonban van, és a tulajdonos felajánlása, hogy itt, Berlinben lehet közszemlére téve.
Alább pedig egy darabka kristályos bizmut, csupán a kuriózum kedvéért.

A múlt pénteken ismét jöttek hozzánk a konyhát karbantartani. A legutóbbi bevatkozások óta kiderült, hogy továbbra is ázás van nálunk. A főlefolyó már jó, de a mosogatógép kifolyócsövén hatalmas repedést találtak, ami a padlót áztatta minden alkalommal, amikor használtuk a gépet. Ami persze nem volt sok, hiszen általában el voltunk tiltva tőle a főlefolyó miatt...
Most mindenesetre a következő lépés az, hogy ki kell szárítani a födémet. Ehhez leverték körbe a konyhában a falszegély-csempét, fúrtak két bazinagy lyukat a padlóba, és rákötöttek egy nagy és zajos átszellőztető gépet, ami szívja ki a levegőt az úsztatott aljzatbeton meg az alatta levő hungarocell és a födémbeton közül. Mellé jár egy szintén nagy, de sokkal kevésbé zajos párátlanítógép is. Meg a csőkígyó, ami a konyha közepén hasal.

Még az a szerencse, hogy a konyhabútort nem kellett szétszerelni hozzá, mert eredetileg ez is felmerült. Most csak a mosogatógép van kikötve, és a konyha többi részét úgy-ahogy használni lehet. Ennek a masinériának október végéig itt kell maradnia, utána jönnek újabb nedvességszondás vizsgálatot tartani, hogy elég volt-e a szárítás. Aztán majd valamikor előbb-utóbb megjavítják a mosogatógépet, helyreállítják a csempét és a szegélyt, és talán még a strangot is visszafalazzák... A masinéria hangos, mint egy repülőgép (na jó, mint egy repülőgép belülről); éjszakára - de csakis akkor - ki szabad kapcsolni, hogy aludni tudjunk. Viszont ha becsukjuk az előszoba ajtaját, akkor a szobákban már egész tűrhető, úgyhogy éjszakára nem kapcsoljuk ki. Ellenben étkezésekhez kikapcsoljuk, hogy meg lehessen maradni a konyhában, és még halljuk is egymást.
Viszont a legújabb izgalom, hogy ma ebéd után nem akart bekapcsolódni, csak villogott rajta egy piros lámpa, és sípolt egy hangjelzés. Délután hagytuk hűlni, akkor újra be lehetett kapcsolni - aztán idővel újra sípolni kezdett. Fűti rendesen a konyhát, tehát szerintem simán túlmelegszik a gép, hiába van a tetejére fektetve egy nagy ventilátor, aminek semmi más dolga nincs, mint hogy őt hűtse. De ez az újra sípolás nem tetszik. Talán arról lehet szó, hogy a belsejében - nyilván - megtalálható szűrő, aminek az lehet a dolga, hogy ne a mi levegőnkbe fújódjon a padló alól kiszívott por és penészspóra és miegyéb, máris elkezdett eltömődni. Mindenesetre muszáj lesz hétfőn felhívni a szárítós céget, hogy ez a helyzet, mit csináljunk...
Erre a mostani hétvégére gombászkirándulást terveztünk, mert itteni magyar ismerősöknek már volt egy nagyon sikeres hasonlójuk, és a hétvégére vártuk az idő jóra fordulását. Mivel pénteken kora délutánig itthon maradtam a konyhaszétverés miatt, utána már nem mentem be dolgozni, hanem elhatároztuk, hogy előrehozzuk a kirándulást. Hátha péntek délután még nem szedi le más az összes gombát. Elhoztuk hát a gyerekeket a Hortból (ez a napközi; a szünetben reggeltől van), és elindultunk az oranienburgi erdők felé.
A közelmúlt esőinek köszönhetően rengeteg volt a gomba mindenfelé. Eleinte főleg mindenféle apró vicikvacakgombát láttunk, meg jó sok gyönyörű mérgesgombát:
feltehetően császárgalócát

valamint légyölő galócát hatalmas számban,

meg valami barna kalapú lemezes gombát, amiről nem tudjuk, micsoda, de mivel szintén rengeteg volt belőle, valószínűleg nem ehető, különben leszedték volna.
[UPDATE: most utánanéztem, a császárgalóca ehető, viszont bordázott a széle. Az általunk császárgalócának azonosított dolgok talán inkább felnőtt légyölő galócák lehettek. Mindenesetre majd ha máskor is látunk, megnézzük: a császárgalócának bordázott a pereme és sárgák a lemezei és a tönkje. Ha ilyet látunk, esetleg szedünk belőle külön, és megmutatjuk a szakértőnek.]

Láttunk pár gyönyörű öreg tölgyfát is.
Aztán kezdtek előkerülni a vargányák is, köztük egy ilyen pajzán darab.

A legnagyobb vargányát Levente találta, "Ez meg mi a franc?!" felkiáltással.

De találtunk mindannyian bőségesen kisebb-nagyobb vargányákat, és pár őzlábat is.

A kirándulás végén Eszter - mint a család némettudora - felhívta a neten talált oranienburgi gombavizsgálót, hogy beugorhatunk-e hozzá a zsákmánnyal, ő pedig nagyon szívesen fogadott minket,  nem fogadott el egy vargányát sem, mondván, hogy együk csak meg, és megmondta nekünk a talált gombák német nevét. Ízletes vargánya = Steinpilz, ezt már tudtam. Barna tinóru, mert a "vargányák" egy része az volt = Marone (illetve valami hosszabb név, de ő csak így mondta). Őzlábgomba = Schönpilz.

Ez itt a teljes zsákmány. Az őzlábakat péntek este megsütöttük a hideg vacsorához kiegészítésnek. A kb. 2 kiló vargánya és tinóru nagy részéből szombaton pörkölt lett. Egy részét félretettem szárítani, a keményebb, fiatalabb gombákból pedig ma, vasárnap rizottót főztem. Egy közepes vargányát kidobtam, mert túl kukacos volt (a többi nem, vagy csak egy kicsit), és egy nagy, de öreg, puha vargányának a termőrétegét lefejtettem, és csak a húsát használtuk fel.
A konferencia óta eltelt időben apránként végre-valahára elkészültem a fürdőszobai tükör fölé szánt polcféleséggel is, amibe a régen megvett lámpát terveztem beépíteni. Ez az a sztori, hogy a tükör fölötti villanykiállásnak nincs fali kapcsolója, viszont beépített kapcsolós lámpát sehol nem találtam rokonszenveset, ezért vettem egy kapcsoló nélküli lámpát, és kitaláltam hozzá a kapcsolós polcot. Ennek a darabjait precízen le kellett szabni, összerakni, kézzel csiszolni, lenolajozni, száradni hagyni, majd végül több rétegben lakkozni. És végül, most szombaton felkerülhetett a falra - és működik.

A hét elején voltunk Eszterrel az Ikeában is, és vettünk még egy pár kisebb bútort. Ezek közül eddig a növénysarokba szánt asztalféle (ugyanolyan, mint az előszobapadjaink) és azonos kialakítású polc lett használatba véve.

A mostani magyarországi útról eljött velem az indonéz sárkány is, akit még érettségi ajándékba kaptam R. Gábortól. Jobb híján egyelőre a nappali dizájnerlámpájára akasztottam fel, és ott annyira jól néz ki, hogy valószínűleg marad is - bár kicsit alacsonyan van, és félek, hogy le fogjuk verni, ha majd valami nagyobb dolgot cipelünk ott keresztül.

Ma a meleg időt kihasználva a pár HÉV-megállóra levő Humboldthainba mentünk, ahol Eszter már volt a szünet alatt a gyerekkel, amikor én Magyarországra utaztam. Ez egy nagy, berlini szokás szerint eléggé erdőszerűen meghagyott park, benne több játszótérrel.

És ennyi volt.