Na, szétverték a konyhánkat. Más különösebb újság továbbra sincsen, így mindjárt bele is vágok a konyhás történetbe.Ott hagytam abba a múltkor, hogy ígértek nekünk egy szakértőt. A szakértőről kiderült, hogy ugyanannak a cégnek, ami eddig is a szárítást végezte (volna), egy fejesebb képviselője. Idejött, véletlenül sem mért semmit, lényegében azért volt itt, hogy megtervezze (és elmondja a biztosító szintén jelen levő képviselőjének), hogy hogyan kell kivitelezni a konyha szétbontását. Közölte, hogy jövő szerdán jönnek kezdeni a munkát.
Mi közben futottuk a köröket a bérbeadó céggel, hogy akkor hogyan is legyen a dolog. Ők közben közölték, hogy jövő utáni szerdán kezdődik a munka, amit majdnem egy hétig tartott tisztázni, hogy most akkor félreértés-e, vagy pedig simán a hátunk mögött egy héttel későbbre tették a dolgot. Próbáltuk jeletni, hogy nekünk az nem olyan jó, mert karácsony előtt egy héttel kész kell lennie mindennek, mert elutazunk.
Emellett próbáltuk elérni, hogy a lehető legjobban jöjjünk ki az egészből. A bérbeadók nem voltak hajlandóak pénzbeli kárpótlást felajánlani, viszont felajánlottak egy pótlakást ugyanebben a háztömbben, de másik lépcsőházban. A pótlakásba átköltözhettünk volna akár a munka idejére, akár véglegesen, de mindenképpen úgy lett volna a dolog, hogy fizethetjük a teljes lakbért ott, és ők 500 euróval hozzájárulnak a költözködéshez.
Erről a lehetőségről csütörtök este értesítettek minket. Kértük, hogy meg lehessen nézni a lakást, erre hétfőre kaptunk lehetőséget. Pénteken küldtek pár fotót és egy alaprajzot, amik egész izgalmasak, ígéretesek voltak, így komolyan fontolgatni kezdtük a költözést - persze csakis véglegesen. Ez rettentő sok hercehurcával járt volna, viszont nem lett volna konyhátlan élet.
Hétfőn viszont kiderült, hogy a pótlakás elfogadhatatlan. Az izgalmassága az volt, hogy kétszintes, tetőtéri lakás - viszont ez nem csupán azt jelenti, hogy érdekes, szabálytalan és zegzugos az alaprajza, ahogy előre láthattuk, hanem azt is, hogy szűk, semmi nem fér el benne, sehol nincs egy nagyobb egybefüggő tér, és szinte sehol nincs meg a teljes belmagasság, hanem mindenütt ferde tetősíkok vannak, egy szekrény alig fér el itt-ott. A konyhában nem fért volna el az étkezőasztalunk, a nappaliban nem fért volna el sem a kanapénk, sem az íróasztalom, a konyhából kiszoruló étkezőasztalról meg már ne is beszéljünk. És ez még mind semmi, de a hálószobákban nem volt padló, csak valami koszszürke linóleum. Amellett a konyhában nem volt hűtőszekrény, elszívó és mosogatógép, amik a mostani konyhánknak mind tartozékai, nem mi vettük őket, hanem a lakással együtt béreljük. Ja, és a lakbére magasabb, mint a mienk.
Jeleztük tehát, hogy ezt nem tudjuk elfogadni, és hogy szeretnénk egy döntésképes emberrel személyesen tárgyalni, hogy megoldást találjunk.
Erre pár nap után annyi válasz jött, hogy felajánlottak még "két" opciót: vagy nem fizetünk lakbért, és ismerősökhöz költözünk (jó vicc), vagy fizetjük tovább a lakbért, és a munkálatok idejére panzióba költözünk, aminek a költségét napi 150 euróig ők állják. Az előbbi nem opció, az utóbbi viszont valamennyire elgondolkodtatott. A tárgyalás lehetőségéről egy szót sem ejtettek; a válaszlevélen embernév nem volt, csak egy monogram és egy olvashatatlan aláírás. Megnéztük a környékbeli kínálatot, hiszen csak a közvetlen környék jöhet szóba, hogy lehessen iskolába járni. Az egyetlen panzió, amit találtunk, nem volt megfelelő: az "apartmanjuk" két kicsi szoba egy fürdőszobával, a konyha nem saját, hanem közös használatú másokkal, és ráadásul az egész olyan, hogy gyerekekkel nem lakható, egyrészt mert öregek a tulajok, és régi, kissé rozoga (de szép és kíméletet igénylő) bútorok vannak mindenütt, másrészt meg mert valami más tartós vendég éjszakai műszakban dolgozik, és suttogva kellett megnézni az apartmant.
Megírtuk tehát a döntésünket, hogy akkor mi a lakásban maradunk, és tudomásul vesszük, hogy a 100% lakbércsökkentésen túl nem tudnak kompenzálni minket. Ezt azért kellett így expliciten beletenni, mert részükről soha nem hangzott el, hogy ez is opció lenne, tehát hogy mi maradunk a lakásban, és megkapjuk a 100% csökkentést - bár implikálták, de ki nem volt mondva. (A 100% bércsökkentés kompenzáció nélkül amúgy ismerősök szerint teljesen elfogadható, rosszabb is lehetne, hiszen a lakás részben lakható.) Szóval ezt meg akartuk fogalmazni úgy, hogy az ő szájukba adjuk, mintha ezt ők mondták volna, hogy lehetőség.
Ezt nyugtázták, tehát feltehetőleg így is lesz. Idáig tegnapelőtt, hétfőn jutottunk el. Közben időről időre meg lett erősítve, hogy ma, szerdán kezdődik a lebontás. Végső ideje, mert bár a "szakértő" eredetileg azt mondta, hogy két, maximum három hét a teljes visszaállításig, a tulajdonosék levelében már 3-4 hét szerepelt. Hiába jeleztük, hogy december 16-ig kész kell lennie mindennek, mert elutazunk, erre egy büdös szót nem kaptunk válaszul. Eszter próbált telefonon is beszélni erről a "szakértővel", aki erre jól kiosztotta őt, hogy ne számítsunk rá, hogy ennyi idő alatt kész lesz - viszont már rég túl lennénk rajta, ha az elején nem akadékoskodtunk volna.
Most már csak abban tudunk bízni, hogy mivel a bérbeadó cégnek érdeke, hogy mielőbb kész legyen minden (hisz addig nem fizetünk lakbért elvileg), ezért ők majd odahatnak a kivitelezőkre, hogy legyen kész. Viszont félni meg attól félünk, hogy majd esetleg valaki azt mondja, miattunk nem tudták befejezni, mert mondjuk december 23-ra ők megcsinálták volna, csak mi nem tettük lehetővé... Kulcsot adni persze marhára nem akarunk senki vadidegennek.
Apropó kulcs, végszükség esetére nekiálltam utánajárni, hogy kulcsot kerítsek a hátsó folyosóhoz. Az előszobából a nappali ajtajához van kulcsunk, a fürdőszobaajtónak beépített kulcsa van, de a konyhához (ami most nem érdekes), a hátsó folyosóhoz és a szobákhoz nem kaptunk kulcsot.
Tanácsolták, hogy szereljem ki a zárat az ajtóból, és a kulcsmásolók annak alapján tudnak kulcsot adni kb. 10 euróért. Kiszereltem. Nem volt könnyű, viszont találtam benne egy darab zsírkrétát meg egy tízcentest... Elmentem egy üzletközpontba egy Mister Minithez, ahol a németül hadaró fickó belepróbált pár kulcsot, majd közölte, hogy nem tud adni, és hadart valamit Schlüsseldienstről meg Baumarktról. Na, beírtam a Google térképbe, hogy hol találok Schlüsseldienstet a közelben. Járkáltam vagy három kilométert, meglátogattam a négy legközelebbi Schlüsseldienstet - egyik helyen sem volt semmi, csak lakóházak. Ezek nyilván helyszínre hívható lakatosok telephelyei voltak, nem pedig üzletek. Ezért végül kivonatoztam az OBI-ba, ahol három euró húsz centért percek alatt megtalálták nekem a megfelelő kulcsot.
Szóval, ha nagyon muszáj, el tudunk menni itthonról úgy, hogy adunk kulcsot valakinek (bár én ezt csak akkor szeretném megtenni, ha aláír egy papírt róla, hogy kulcsot kapott tőlem), és a nappalit meg a hátsó folyosót bezárjuk.
Na, felvirradt tehát a nagy nap. A munkát főleg egy lengyel csapat végezte, a vezetőjük jól tudott németük, a többiek kevésbé. Egy német fiatalember egy-két órát volt csak itt, ő főleg a bútorok szétszerelését meg a szervezést csinálta.
Előző napokban előkészítettünk mindent: kiraktuk a konyhából a saját bútorainkat, kipakoltunk az alsó konyhaszekrényekből, és helyet csináltunk az előszobában a beépített szekrény helyén (ahol a remek kartonhulladékból ragasztott polcom volt mostanáig). Utóbbit nagyon jól tettük, mert hiába jelezték korábban, hogy ha nem tudjuk megoldani a bútorok tárolását a lakásban, akkor majd ők megoldják, hogy ide-oda rakosgatják a konyhában.
Az előszobai alkóvot tehát telerakták a konyhaszekrényeinkkel. Mindent leteregettek filccel, hogy védjék a járkálástól, portól és karcolástól.
Meg kell hagyni, igazuk volt, hogy van mit szárítani a padlón: a bal hátsó sarok (legmélyebb és leghidegebb pont, mellette szomszéd erkély van, nem fűtött lakás) bizony szemmel láthatóan vizes.
És most itt tartunk. Körülbelül két hét múlva jönnek nedvességet mérni, addig szellőzik: megy a konyhában folyamatosan egy ventilátor és egy párátlanító. Akkor megmondják, el lehet-e kezdeni a visszaépítést.
Mi meg addig imádkozunk, hogy tényleg legfeljebb két hét múlva mérjenek, lehessen elkezdeni, el is kezdjék, és be is fejezzék. Ehhez a pillanathoz három hétre már úton leszünk Magyarország felé, ha vis maior nem történik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése