Mostanában nincs semmi nagy újság velünk, inkább csak illemből jelentkezem be. Konyhasztori: beléptünk egy bérlői érdekvédelmi egyesületbe, hogy tanácsadást, szükség esetén képviseletet kaphassunk. A tanácsukra írtunk egy ajánlott levelet a tulajdonos cégnek, amiben azt kérjük, hogy november végéig lehetőleg záruljon le ez az ügy. Talán ennek a hatására most pénteken végre jelentkezett a szakértő, és szerdán fog jönni felmérést tartani. További apróságok, valamint pár érdektelen fotó a folytatásban.
A hétköznapok a szokásos medrükben folynak. A gyerekek egyre gyakrabban jönnek haza egyedül a Hortból. Sokszor tüneményesek, de állandóan baromi fegyelmezetlenek, szófogadatlanok; mostanában én is kétszer nagyon megharagudtam rájuk. Az a nagyon kellemetlen a dologban, hogy ha valamelyikünk kiabál velük és/vagy büntetést ró ki (számítógépes játék megvonása), akkor általában rögtön sikerül magukba szállni, és onnantól órákon keresztül uralkodnak magukon, figyelmesek, segítőkészek, satöbbi. És egyszerűen nem lehet velük megbeszélni, hogy gyerekek, lehetne, hogy legközelebb ez sima rászólásra menjen, vagy legalább ötödik rászólásra, és ne kelljen a kiabálásig és büntetésig eljutni?
A múlt szombaton meglátogattak minket Rékáék, akik a hét elején jelentkeztek, hogy hirtelen elugranak Berlinbe, tudunk-e találkozni. Nem csináltunk közös városi programot, hanem kijöttek hozzánk, elmentünk sétálni meg játszóterezni, jót beszélgettünk, aztán a végén már tea-kávéra is alig maradt idő, mert sietniük kellett az állomásra, indulni haza.
Séta közben a játszótér mellett a kiserdőben megpillantottam pár őzlábgombát. Szedtünk néhányat, leöblögettem, hogy ha sok kutya pisil arrafelé, akkor valamennyire tisztuljon a kalapjuk, aztán kiraktam őket levegőzni egy kartondarabra. Gyönyörű mintákat hagyott maga után másnapra a lemezek struktúrája: gondolom, nem egyszerűen a nedvesség, hanem a beérő spórák is részt vettek benne.
Vasárnap pedig Levente születésnapja alkalmából elmentünk a technikai múzeumba dél-Berlinben.
Nagy és elég érdekes múzeum sok különböző részleggel, egy töredékét néztük csak meg. A kültéri vasúti dolgokat alig láttuk, mert mire kimentünk, pár perc múlva jött a hangosbemondó, hogy zár a kinti rész. Amúgy egy régi, hatalmas pályaudvarból alakították át múzeummá a helyet; megvannak a fűtőházak és a fordítókorongok, bent pedig egy csomó mozdony és vasúti kocsi. Volt egy óriási terepasztal is (óriási, értsd, kb. tizenötször négy méteres), amin meg lehetett nézni, hogy milyen volt ez a komplexum akkor, amikor még pályaudvar volt. Sajnos ezen a modellvonatok nem jártak, csak rá volt írva egy cetlin, hogy mikor fognak legközelebb járni.
Megnéztük valamennyire a hajózási és nagyon kicsit a repülési részleget; az egyebekkel, mint pl. cukorgyártás, nem is foglalkoztunk. A gyerekekkel itt is nehéz volt, mint általában minden városnéző és múzeumos programon; többet kellett azzal foglalkozni, hogy ne hangoskodjanak, ne lökdössék a tárlókat, ne másszanak fel a kiállítási tárgyakra, ne rohangásszanak, satöbbi, mint azzal, hogy nézzük a - főleg Levente számára - elvileg érdekes dolgokat.
A múltkori fárasztó hétvége után e hétvégén nem csináltunk semmit, itthon maradtunk pihenni. Marha nagy pihenés nem lett belőle, mert tegnap is és ma is hat előtt keltek (és keltettek minket) a gyerekek; volt veszekedés is, de azért volt tegnap is, ma is séta némi játszóterezéssel. Tegnap hideg, esős idő volt; ma még hidegebb, napos. Volt sok közös játék itthon is. Levente a születésnapjára (ami keddre esett), megkapta a Catan tengeri utazó kiegészítőt, azt mindjárt aznap fel is avattuk, meg most a hétvégén is játszottunk együtt. (Amúgy a napján megköszöntötték az iskolában is, ő meg vitt mindenkinek süteményt, amit Eszter sütött.) Lehel felfedezett a legutóbbi magyarországi utamkor elhozott mindenfélék között egy ötös szett dobókockát, aminek apropóján ma megtanultunk yahtzeezni (jacizni?), az is nagy sikert aratott mindkét gyereknél, de főleg Lehelnél.
Meg volt finom ebéd tegnap, amiből maradt mai ebédre is; meg reggelikre fokhagymás pirítós, tegnap vacsorára meg avokádókrém. Meg készen vett bolti palacsinta. Ha már hétköznap alaptakarmányon élünk... Lassacskán kezdem megszokni a német liszteket is, és már egész jó kenyeret tudok sütni. Eleinte nagyon nem akart menni, szerintem az összes lisztnek sokkal kisebb a sikértartalma, mint otthon, és ettől szétesős lesz a tészta: kevesebb vizet tud megfogni, ha sok a víz benne, akkor szétfolyik, ha meg kevés, akkor száraz és morzsálódós lesz. Általában hétvégén szoktam kenyeret sütni, hét közben nincs rá idő. A mostani és a múlt heti mindenesetre már egész jó lett.
Ja, és azt akartam még elmondani, hogy megvannak a karácsonyi hazautazásra is nagyjából a terveink. Ha valami vis maior közbe nem jön, akkor december 18. (szerda) este fogunk autóval elindulni Berlinből, másnap napközben érkezve Érdre. December 29-re pedig megvettük a repülőjegyeinket vissza Berlinbe; az autót előreláthatólag el fogjuk adni otthoni ismerősnek karácsonykor.
A hétköznapok a szokásos medrükben folynak. A gyerekek egyre gyakrabban jönnek haza egyedül a Hortból. Sokszor tüneményesek, de állandóan baromi fegyelmezetlenek, szófogadatlanok; mostanában én is kétszer nagyon megharagudtam rájuk. Az a nagyon kellemetlen a dologban, hogy ha valamelyikünk kiabál velük és/vagy büntetést ró ki (számítógépes játék megvonása), akkor általában rögtön sikerül magukba szállni, és onnantól órákon keresztül uralkodnak magukon, figyelmesek, segítőkészek, satöbbi. És egyszerűen nem lehet velük megbeszélni, hogy gyerekek, lehetne, hogy legközelebb ez sima rászólásra menjen, vagy legalább ötödik rászólásra, és ne kelljen a kiabálásig és büntetésig eljutni?
A múlt szombaton meglátogattak minket Rékáék, akik a hét elején jelentkeztek, hogy hirtelen elugranak Berlinbe, tudunk-e találkozni. Nem csináltunk közös városi programot, hanem kijöttek hozzánk, elmentünk sétálni meg játszóterezni, jót beszélgettünk, aztán a végén már tea-kávéra is alig maradt idő, mert sietniük kellett az állomásra, indulni haza.
Séta közben a játszótér mellett a kiserdőben megpillantottam pár őzlábgombát. Szedtünk néhányat, leöblögettem, hogy ha sok kutya pisil arrafelé, akkor valamennyire tisztuljon a kalapjuk, aztán kiraktam őket levegőzni egy kartondarabra. Gyönyörű mintákat hagyott maga után másnapra a lemezek struktúrája: gondolom, nem egyszerűen a nedvesség, hanem a beérő spórák is részt vettek benne.
Megnéztük valamennyire a hajózási és nagyon kicsit a repülési részleget; az egyebekkel, mint pl. cukorgyártás, nem is foglalkoztunk. A gyerekekkel itt is nehéz volt, mint általában minden városnéző és múzeumos programon; többet kellett azzal foglalkozni, hogy ne hangoskodjanak, ne lökdössék a tárlókat, ne másszanak fel a kiállítási tárgyakra, ne rohangásszanak, satöbbi, mint azzal, hogy nézzük a - főleg Levente számára - elvileg érdekes dolgokat.
Meg volt finom ebéd tegnap, amiből maradt mai ebédre is; meg reggelikre fokhagymás pirítós, tegnap vacsorára meg avokádókrém. Meg készen vett bolti palacsinta. Ha már hétköznap alaptakarmányon élünk... Lassacskán kezdem megszokni a német liszteket is, és már egész jó kenyeret tudok sütni. Eleinte nagyon nem akart menni, szerintem az összes lisztnek sokkal kisebb a sikértartalma, mint otthon, és ettől szétesős lesz a tészta: kevesebb vizet tud megfogni, ha sok a víz benne, akkor szétfolyik, ha meg kevés, akkor száraz és morzsálódós lesz. Általában hétvégén szoktam kenyeret sütni, hét közben nincs rá idő. A mostani és a múlt heti mindenesetre már egész jó lett.
Ja, és azt akartam még elmondani, hogy megvannak a karácsonyi hazautazásra is nagyjából a terveink. Ha valami vis maior közbe nem jön, akkor december 18. (szerda) este fogunk autóval elindulni Berlinből, másnap napközben érkezve Érdre. December 29-re pedig megvettük a repülőjegyeinket vissza Berlinbe; az autót előreláthatólag el fogjuk adni otthoni ismerősnek karácsonykor.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése