Február 1

No, hát akkor folytatjuk. A konyhán kívül sok újság nincsen. Viszont van ismét egy funkcionális konyhánk, ami azért már önmagában sem kutya. Jönnek alább a részletek.

Ott hagytam abba a története - a múlt előtti csütörtökön -, hogy vártuk a padló befejezését. Pénteken nagyjából el is készült, de persze, hogy nem fért bele minden részlet.

Felkerült mindenhová a csempe, ki is volt fugázva mindenütt, kivéve ott, ahol a gipszkartonra rakta fel a szegélyt a strang mellett. Az akrilozás és a szilikonozás nem lett meg, valamint a szegélyléc sem az előszobába.

A szakállas, hozzánk csak sietve benéző munkavezető azt mondta, kedden vagy szerdán jönnek majd végül a bútorokat visszaszerelni, meg az utolsó simításokat elvégezni. Miután megkérdeztük, hogy és azt mikor fogjuk megtudni, hogy kedden-e, avagy szerdán - merthogy jó lenne tudni, mikor mehetek dolgozni - abban maradtunk, hogy akkor hétfőn megtelefonálja. Péntek estére viszont összehozta, hogy akkor tehát szerdán jönnek.
Szerdán ezért itt álltunk glédában - aztán már elmúlt nyolc, amikor jött a telefon, hogy nem tudnak mégsem jönni, állítólag megbetegedett valaki. Majd jelentkezik a nap folyamán, hogy végül mikor jönnek.
Bementem dolgozni, aztán este, amikor hazajöttem, felhívtuk, hogy most akkor mi van. Ekkor a homlokára csapott, hogy ajjaj, hát elfelejtett szólni, de holnap jönnek. Eszter szelíden megkérdezte tőle, hogy és ha most mi nem telefonálunk rá megkérdezni, akkor ez meglepetés lett volna-e - de egy elnézést vagy egy sajnálom csak nem akart összejönni.
Mindenesetre csütörtökön csakugyan beállítottak: a szakállka meg egy négyfős brigád. Sajna a négyfős brigádból egy sem volt itt a konyha szétszedésekor, pedig a szétszedést vezénylő, értelmesnek tűnő német fiatalember annakidején (két hónapja) határozottan azzal búcsúzott, hogy az összerakásnál majd találkozunk. Ez tehát négy lengyel volt, akik németül annyit sem tudtak, mint én, a konyhát összerakva nem látták, csak kaptak pár fotót a szakállkától, hogy hogyan kéne kinéznie.
Ezek tehát nekiláttak a simításoknak és az összeszerelésnek. Nem tudom, mit csináltak volna, ha én nem fogom a kezüket, de bőséges irányítással végül tűrhető munkát végeztek. Nekem kellett szólni például, hogy a fal és a padló találkozásánál a szilikonfugát talán még a bútor visszarakása előtt kéne megcsinálni. Meg kellett mutatni azt is, hogy itt még cementfuga sincsen, majd utána azt is, hogy ebben a zsákban van a maradék fugázóanyag, amit az ukrán használt. Nekem kellett saját fényképeket előkotornom, hogy a bútor valamelyik része hogyan nézett ki eredetileg. Mondanom, hogy a gipszkartont másodszor is glettelni kéne, miután először rákentek egy adag gipszet a réseket kitölteni. Mutatnom, hogy hová kell szilikon. Ja, meg szilikonpisztolyt adni nekik, mert azt ők nem hoztak. Meg szivacsot sem a fugázáshoz. Meg margarinos tálkát fugaanyagot keverni, mert nekik csak az egy szál vödrük volt, abban meg már gipszet kevertek.
A hűtőszekrényt visszaszerelni lehet, hogy nem felejtették volna el, ők legalábbis ezt állították - de baromira úgy nézett ki, hogy miután visszaépítették a szekrényt, amibe a hűtőt kell berakni, a munkának azt a részét elvégzettnek vélték.
A négyfős brigádból kettő késő délelőtt elment, amikor a kőműves jellegű munkák készen lettek; maradt a két bútorszerelő: egy törpe és egy óriás. Na jó, mindenesetre egy kb. 160 és egy kb. 210 centi magas pasi. Ez amúgy jó leosztásnak tűnt, mert az óriás felér magasra és tud cipekedni, a törpe meg befér a szűk helyekre.

Mindenesetre délutánra nagyjából végeztek. A szakállka napközben még a szegélylécekkel is befutott: megtalálta őket valahol, ahová a szétszerelő brigád elrakta - csak éppen egy darab hiányzott belőle. Állítólag majd azt valamikor pótolja újjal, és jön, aztán beragasztja.
Ki persze nem festettek maguk után. Az lett a vége, hogy délután - amikor már nyilván készen álltak elmenni -, visszajött értük a szakállka, és megkérdezte, hogy mit szeretnék inkább: töcsköljenek egy kis festéket a falra ott, ahol koszos, mert nekik ennél többre nem szól a megbízásuk, vagy itt hagyják nekem az öt liter festéket, amit hoztak, és én kifestek úgy, ahogy akarok. Mondtam, oké, akkor majd én kifestek, hagyják itt a festéket. Odaadták hozzá az ecsetet is :)
Rám maradt persze a tapéta visszaragasztása is ott, ahol én felhántottam még a strang eredeti kibontása előtt, úgy fél éve... Ezt én nem engedtem nekik, hogy el ne kezdjenek itt a vödörben hozott oldószeres ragasztójukkal pancsolni, majd én gondosan megcsinálom tapétaragasztóval. Alább még felhajtva látszik.

A takarítást sem vitték túlzásba. Az előző pénteken, amikor még friss volt a fuga, kérdeztük a szakállkát, hogy takarítsunk-e, mikor lehet felmosni. Akkor az volt a válasza, hogy nehogy felmossunk, majd ők valami speciális szivaccsal szárazon végigdörgölik az egészet, amikor jönnek a végső szerelést csinálni. Ebből persze semmi sem lett, csak összesöpörtek valamennyire. A mi partvisunkkal, amit akkor adtam nekik, amikor láttam, hogy ecsettel kezdenek söpörni...
Mindenesetre a tűzhelyet és a mosogatót használatba lehetett venni csütörtök este. Így aztán gyorsan megfőztük a gyerekek nagy kedvencét: tésztát gyári pestóval. Ők is segítettek főzni.

Enni még a nappaliban ettünk.

Pénteken Eszter végigtakarította a bútorokat. Szombaton nekiláttam a festésnek; az öt liter festék pont elég volt arra, hogy végigmenjek az egész konyhán, kivéve a plafont, meg a beépített bútor mögötti részeket. Elhatároztuk, hogy ha már mi festünk, akkor kicsit napsugarasabbá varázsoljuk az étkezősarkot.

Az elkészült napocska elvileg koncepcióvá állna össze a falipolccal, amit szintén most vettem ide - csak a koncepció menet közben egy kissé megbicsaklott, mert eredetileg félkörnek terveztem a napot, ami a polc mögött kel fel - de aztán közben eldöntöttük, hogy legyen teljes kör. Ez utólag nem bizonyult jó ötletnek, mert így ahelyett, hogy a polc mögött kelne a nap, most van egy oda nem passzoló polc keresztbe a napon. Lehet, hogy majd még teszünk valami falvédőt, vagy tapétát a polc alatti részre.

Szintén ezen a héten elkészítettem a fűszeres polc régen tervezett kiegészítését: pont a konyha felbontása előtt jutottunk el odáig, hogy az eredetileg vett öt polcocska mellé vettünk még hármat. Ezekhez kellett egy vékonyabb falap, amit a csempére szerelhetek, hogy végül egy mélységben legyenek az új polcok a csempe fölötti falon vastagabb falapra szerelt eredetiekkel. Ezt a falapot a héten levágattam, pácoltam, olajoztam, és most felszereltem.

Vasárnap négykézláb felsúroltuk a konyhapadlót, eltávolítva a fuganyomokat és valami ragacsot (akriltömítő? építési ragasztó?), amit talán a cipőjükkel hordtak szét erre-arra a munkások. Utána visszahordtuk a saját bútorainkat (asztal, kredenc), meg minden egyebet, ami még itt lakik.
A hét során a függöny is visszakerült, valamint megjavítottam a konyhapult szegőlécét, ami eléggé elállt a faltól, mert nem pont úgy rakták vissza a pultot, ahogyan eredetileg volt, hanem pár milliméterrel beljebb került a bal széle.

Most már csak a mosogatógép hiányzik a konyhába. Ezzel kapcsolatban azt a tájékoztatást kaptuk a tulajdonos cégtől, hogy majd jelentkezik nálunk egy konhyagépek beépítésével foglalkozó cég, és azok majd hoznak új gépet, beszerelik, és elviszik a régit. Erre a jelentkezésre tegnap este, tehát több mint egy héttel a konyha elkészülése után került sor, és annyiból állt, hogy mérjük le a gép szélességét és készítsünk pár fotót a konyháról - szóval ők eddig semmit sem tudtak. Magyarázott még a fickó valamit a telefonban, amiből én annyit értettem, hogy február huszonegyedike, meg hogy attól függ, hogy van-e nekik raktáron megfelelő gép. De azt nem tudom, hogy a február 21 a lehető legjobb forgatókönyv arra az esetre, ha van raktáron, vagy pedig a lehető legrosszabb forgatókönyv arra az esetre, ha nincs.
Most, hogy a konyhás fejezeten nagyjából túl vagyunk, alakulnak a további fészekrakós tervek. A következő nagy projekt az előszoba és a folyosó beépített szekrényének az elkészítése lesz: van ugyebár egy széles alkóvunk az előszobában, és egy mély alkóvunk a fürdőszoba és a hálószoba között. Az előbbi eddig tele volt a lebontott konyhabútorral, azelőtt pedig egy kartondobozokból tákolt polc állt benne, amin szerszámokat és egyebeket tartottam. Most eljött az idő, hogy komoly és tartós szekrényt építsek ebbe, és gardróbot csináljunk a hátsó alkóvból. A héten nagyjából sikerült ezeket megterveznem. Sajnos a barkácsboltokból léceket és táblásított fát nem lehet neten rendelni; azt valószínűleg meg lehetne csinálni, hogy ott bevásárolok és kérek házhozszállítást, azt pedig szinte biztosan, hogy bérelek egy furgont, és azzal megyek bevásárolni. De mind a kettő bonyolult, macerás dolog, pláne az én némettudásommal - így inkább nekiálltunk hazahordani a faanyagot. Pénteken munka után elmentem egy 60 centi széles fatábláért meg pár lécért, ma pedig családilag elmentünk, és Eszter hozott haza egy 50 centis fatáblát, én meg még egy csomó lécet. Ezzel a szükséges anyagok jelentős része megvan; még fog majd kelleni egy jó adag keskenyebb polc, valamint ajtók a gardróbnak - ezeket még nem tudom biztosan, hogy gyári lamellás bútorajtók lesznek, vagy pedig vágatok hozzájuk táblát rétegelt lemezből, bútorlapból, vagy valamiből. Mindenesetre azok még nehezek lesznek, de már nem ilyen ormótlanul nagyok.

A délelőtti Bauhaus-látogatás után ma délután még egy családi IKEA-túra is volt. Menet közbenről alább egy kép az eső áztatta égbe olvadó berlini tévétoronyról.
Itt vettünk pár kisebb dolgot, meg megnéztünk még egy pár nagyobb dolgot, amiket ma este megrendeltem házhoz szállításra: pár elemet, amik majd a gardróbba kerülnek, valamint egy kisebb faliszekrényt a hálószobába, meg egy konyhai faliszekrényt. A következő hetekben tehát nagyszabású berendezkedési előremenetelről várhattok majd beszámolókat.

Ja, hát a fotón nem látszik a tévétorony. Élőben látszott ott a háttérben...

A konyhatörténeten kívül sok újság nincsen. A gyerekek iskolai viselkedése továbbra is jó, kezdjük nyugodtabban érezni magunkat. Ezen a héten talán egyszer sem aggódtam munka közben azon, hogy vajon mit kell majd hallanom róluk este, vagy akár hamarabb. Megvolt a félévi bizonyítványosztás is. Lehel még nem kap osztályzatokat, csak egy négyfokozatú képecskés értékelés van neki, amiből ő kizárólag a jobbik két oszlopba kapott képecskéket, a gyengébbekbe semmit. Leventének rendes bizonyítványa van osztályzatokkal. Ez nem olyan fényes: egyedül matekból egyes (Németországban az 1 a legjobb jegy, az 5 a bukás), ezen kívül kettesek és hármasok vegyes egyvelegét prezentálta. Ugyanakkor mindezt annak a fényében kell nézni, hogy - bár tagadhatatlan, hogy sokszor lusta és hanyag - mindezt német környezetben, minden bizonnyal objektív osztályozás eredményeképpen produkálta. Az ősszel még azt mondták a tanárok, hogy félévkor valószínűleg nem is lesz majd értékelhető a teljesítménye, és még az sem biztos, hogy év végén értékelhető lesz. (Ha félévkor nem értékelhető, akkor az nem gond, de ha év végén sem, akkor évet kellene ismételnie.) Tehát ehhez képest óriási dolog, hogy nemcsak értékelhető volt, de még csak nem is az övé a legrosszabb bizonyítvány az osztályában.
Most két hete, hogy elvetettem paradicsom- és paprikamagokat palántának. A paradicsomok már elkezdtek kikelni. Itt is megmutatkozik a múltkor vett növénylámpa hatása (részben pont a palántanevelésre készülve vettem). Az alábbi fotón már nem ég, de az látszik, hogy a palántácskák szép egyenesek: nem fekszenek le az ablak felé, ahonnan a csekélyke természetes fény jön, hanem felállnak arra, amerről a lámpa világít rájuk.

A jövő héten az iskolában szünet lesz. Gondolom, leginkább síszünetnek szokás használni, bár itt Berliben még havat nem láttunk ezen a télen, sőt, fagyot is csak hajnalban néhányszor. Mindenesetre a Hortban (napközi) folyamatosan lesznek programok; a gyerekek valószínűleg három napon bemennek majd oda, két napon meg itthon maradnak. Én is úgy tervezem, hogy csak hétfőn és kedden fogok dolgozni, szerdától péntekig pedig veszek ki szabadságot - úgyis maradt még tavalyról pár napom, amiket azt hiszem, március végéig kell kivenni, különben elvesznek. Valószínűleg szerdán elmegyünk majd aquaparkozni: találtam egy élményfürdőt Oranienburgban, ahová tömegközlekedéssel egyszerűen el tudunk jutni.