Április 25. Szelek szárnyán

A sárkánykészítő műhely sem szüntette be az üzemet a télvégi és kora tavaszi időben.

Szerettem volna próbát tenni az indiai harci sárkánnyal is. Ezeket a kicsi sárkányokat azért nevezik harcinak, mert Indiában (és Pakisztánban, Afganisztánban, satöbbi) harcokat vívnak velük: a cél az, hogy az ember elvágja a zsinórjával a többi eregető sárkányának a zsinórját. Ehhez egyrészt egy ragasztóba és aztán üvegzúzalékba mártott zsinórrész szükséges, ami a sárkányhoz közeli részén van az eregető zsinórnak. Másrészt pedig olyan sárkány, amit ügyes ember irányítani tud az égen.

Az irányítás úgy működik, hogy a sárkány váza rugalmas, és amikor a szél nekifeszül a sárkánynak, akkor az felvesz egy aerodinamikus alakot és egyenesen előreszáguld; amikor viszont nincs szélnyomás, akkor kifeszül laposra, és pörögni kezd. Amikor tehát a zsinórjára ráengedünk, a sárkány fordul valamerre, és ha a megfelelő pillanatban a megfelelő technikával húzni kezdjük, akkor abba az irányba megy, amerre éppen nézett.

Először ehhez is prototípust készítettem átlátszó csomagoló fóliából.

A prototítpussal nem nagyon bírtam semmit sem csinálni, és úgy döntöttem, hogy ez bizonyára azért van, mert a csomagoló fólia túl merev anyag. Ezért nekiláttam elkészíteni ugyanezt a formát spinákernejlonból is. Mivel narancssárga színű és indiai harcos, úgy gondoltam, hogy Hanumán lesz a neve, és valami ezt sejtető majomszerű arcot kap majd. Az arca azonban inkább távolkeleti jellegűre sikeredett, úgyhogy végül Hanumán helyett Szun vu kung lett a sárkány neve.

Kipróbálására kevés alkalom volt, és arról sincsenek fotóim, mert az agilis harci sárkány kezelése folyamatos figyelmet igényel, nem lehet közben fotózni (bár Eszter csinált róla párat). Mindenesetre ez még nem tökéletes. Egyenetlen, rossz szél volt ama kevés alkalommal, amikor ki tudtam próbálni, de alapvetően az az érzésem, hogy a rugalmas merevítője túl feszes. Amikor viszonylag erős a szél, akkor egész jól működik, csak nagyon gyors a sárkány. Amikor viszont gyengébb a szél, akkor kezelhetetlen, kiszámíthatatlan, vagy nem is repül. Pedig elvileg ez a sárkányfajta akár szél nélkül is használható kéne, hogy legyen. Az indiai sárkányok merevítője vékony bambuszpálca, aminek gondosan elvékonyítják a két végét, amíg tökéletes nem lesz az egyensúlya és a hajlékonysága. Én ilyet nem csináltam, hanem üvegszálas műgyantapálcát tettem bele, de ez a 2 milliméter vastag pálca szerintem valamivel merevebb és nehezebb az ideálisnál. Próbáltam egy - az amerikai harci sárkányoknál használt - megoldásként egy feszítőzsinórt szerezni az íves merevítőre, de ezzel az a bajom, hogy az állítható feszítőt nem túl jól csináltam meg, és repülés közben elernyed. Amúgy az lenne a dolga, hogy levegye nulla közelébe a merevítő feszültségét, és így a legkisebb széláram is létre tudja hozni a sárkány egyenes haladását lehetővé tevő formát - de ezen még dolgozni kell, meg kísérletezni vele kedvező időben. Lehet, hogy készítek majd egy jobb feszítőzsinórt rá, meg az is lehet, hogy a rugalmas merevítőt próbálom lecserélni valami másra majd.

Futott közben egy ambíciózusabb sárkányprojekt is. Ennek célja egy Dunton-Taylor delta elkészítése volt, aminek az a lényege, hogy a már több variációban kipróbált deltasárkány ötvözve van az úgynevezett dobozsárkánnyal, és ahol a delta keelje lenne, ott most egy alagút van, ami kiemelkedően jó emelkedési tulajdonságokat ad neki.

Az ambíció nagyobb része nem arra vonatkozott, hogy ezt a viszonylag egyszerű formát elkészítsem, hanem arra, hogy többféle darabból varrjam össze a vitorlát.

Ez, be kell valljam, nem túl jól sikeredett, és kissé csálé lett minden ahhoz képest, ahogy lennie kellett volna.

Lassan-lassan azért elkészült ez a sárkány is, aki a Tűznyelő nevet kapta.

Őt is csak kevésszer és alkalmatlan időben tudtam kipróbálni. Mindenesetre repül, bár az az érzésem, hogy messze nem olyan jól, mint a típusnak elvileg kellene. A Dunton-Taylor sárkány alapvetően arról híres, hogy pillanatok alatt magasra száll olyankor is, amikor a legtöbb más sárkány el sem hagyja a földet, és alig mozgó levegőtől mérsékelten erős szélig bármiben működik.

Az iménti kettő befejezése után belekezdtem egy harmadik sárkányba is (sőt, egy negyedikbe is, de az nincs kész, és most hidegre van téve). Szeretnék a gyerekeknek is egy-egy kisebb és könnyen kezelhető sárkányt készíteni. Az egyik egy "szán" névre hallgató típus. Pontosabban "sled", és igazából nem is a szánról van elnevezve, hanem valami más miatt kapta ezt a nevet - de passzol rá, mert hasonlít egy szánra két talppal, és németül is Schlitten (vagyis szán) a neve. Erről sajnos nincsen közelképem, de mindenesetre a szánformának egy merevítők nélküli változata ez. Tehát tulajdonképpen a szó helyes értelmében nem is sárkány, hanem egy másik műfaj, egy olyan módon összerakott anyagdarab, amit a szél fúj fel és merevít ki olyanra, hogy repülni tudjon. Ennek következtében szüksége van szélre, mert különben összeesik egy rongycsomóvá - de ha akad egy kevéske szél, akkor nagyon könnyű röptetni. Lehelt mostanában kevésbé érdekli a dolog, de Levente remekül elszórakozott vele azon egy alkalommal, amikor tűrhető szélben kint voltunk vele.

Itt repül a szán a magasban,

itt pedig egy kicsit közelebbről is látható, hogy hogy néz ki egy ilyen szán.

Azon a napon Tűznyelő is repült még egyet. 

A sárkányokon kívül előjött még egy szelet igába fogó projekt is. A gyerekek - főleg Lehel - kérték, hogy a tavaszi szünetben készítsünk végre el egy jobb tavi modellhajót. Tavaly kora tavasszal készítettünk játék vitorlásokat (nem találom a blogon, hogy hol van róluk akkori kép), és akkor találtam a neten egy komolyabb tervet is, ami elég pontos és részletes volt ahhoz, hogy egy amatőr megcsinálja. Ezt többször beszéltük már velük azóta, hogy majd esetleg egyszer megcsináljuk - és most a szavamon fogtak.

Míg a tavalyi játékhajóknál a munka nagy részét tudták ők csinálni, itt elsősorban nekem kellett az alkotónak lennem. Ők abban tudtak besegíteni, hogy a darabokat gondosan lecsiszolták, illetve segítettek a hajótörzs lefestésében.

Az elkészült darabokat fújható lakkal alaposan lekezeltem.

A kötélzethez és a vitorlázathoz természetesen sárkányos anyagokat használtam. A kötelek elkészítésébe és helyes befűzésébe beleőszültem, de végül sikerült, és elkészült a hajó.

A kötelek állíthatóak, és aszerint, hogy milyen lazára engedjük a vitorlákat, változik, hogy a szélhez képest milyen irányban halad a hajó: hátszéllel előre, vagy ferdézve. Mint a fenti ábrán látható, végül a Donnerwetter (kb. Mennydörgős ménkű) nevet kapta a keresztségben. Azt találtuk ki, hogy mindenki tesz két névjavaslatot, és aztán mindenki megjelöl két favoritot és egy ellenszenvest - aztán a legtöbb pozitív szavazatot kapó nevet adjuk neki.

Az első vízrebocsátásnál kapásból feldőlt a hajó. Erre valamennyire számítottam is, mert a tervek szerint a keeljének - ami egyben tőkesúly is - 5 centi széles sárgaréz lemezből kéne lennie, én pedig 4 centi széles alumínum lemezből készítettem, mert az volt. Így aztán a keel végére még fenekező horgászólmot kellett ragasztani (amit direkt azért vettem még tavaly nyáron Magyarországon, hogy ha majd építünk még tavi hajót, akkor kellhet ilyen súlyozáshoz). Így kicsit nagyobb lett a hajó merülése, viszont szinte tökéletes keljfeljancsiként működik, és ha borul is, csak akkor nem áll újra fel, ha víz alá nyomódott a vitorlája.