Amint arra már céloztam, van egy új családtagunk. Úgy hívják, Jáde.
Április elején viszonylag hirtelen felindulásból úgy döntöttünk, kerítünk egy hullámos papagájt. Egy ideje már fel-felbukkant a háziállat témája, és a madár az, ami leginkább szóba jöhetett. Interaktívabb, mint pár akváriumi hal, de mégiscsak kevesebb felfordulással jár, mint egy kutya vagy macska. Persze ha elutazunk hosszabb időre, akkor a madár is éppen elég gondot jelent - viszont egyre reménytelenebbnek látszik, hogy akár nyáron is Magyarországra (vagy bárhova) utazhassunk. Egy kicsit akár azt is lehet mondani, hogy a madár utazáspótló: úgy érzem, túl nagy már az egyhangúság, és különösen a gyerekeknek terhes már - gondoltuk, hátha ez hoz valami újat, kalandosat az életükbe.
Néztünk apróhirdetéseket "használt" papagájra, meg tenyésztők hirdetéseit is. A másodkézből vett papagáj előnye lenne, hogy kalitkával és felszereléssel adják jobb áron, viszont kevésbé fiatal állatról van szó. Egy idő után egy szombati napra leszűkítettük odáig a dolgot, hogy volt egy hozzánk viszonylag közeli családnál (török vagy közel-keleti apuka volt két kisgyerekkel; az anyukával nem találkoztunk) egy állítólag csupán négyhónapos papagájpár kalitkával, illetve távolabb voltak egy (szintén valószínűleg török) tenyésztőnél fiatal, nemrég kitollasodott fiókák.
A papagájpár aranyos volt, a gazdájuk is rokonszenves, de a kalitkájuk nem túl jó, és alapvetően jobb szerettünk volna fiatal és magányos madarat. (Habár a német állatvédelem elég sikeresen elérte, hogy a közvélemény szerint minimum párban kell tartani a hullámosokat.) Megkértük a gazdijukat, hogy holnap reggelig hadd gondolkodjunk, és még aznap késő délután elmentünk a tenyésztőt is megnézni. Ha pedig ott rossz körülményeket láttunk volna, akkor ott volt menekülési útvonalnak a párocska.
A tenyésztő egy régi polgári lakásban lakott, középkorú nő, talán egyedül élő, talán kicsit bolond. A papagájok a konyhából nyíló cselédszobában röpködtek szabadon, csak egy függönnyel félig takart átjáró jelezte nekik, hogy hol a területük vége. Volt bent egy-két költő meg elkülönítő kalitka, inkubátor, és mindenféle felszerelés. A madarak egészségesnek és jókedvűnek tűntek, és közös megegyezéssel kiválasztottunk egy különleges színezetű fiatal példányt, aki minden valószínűség szerint hím. Pár nappal később pasztellzöld színe nyomán a Jáde nevet kapta nálunk.
A tenyésztő asszonyság befogta őt egy kis hálóval (mindez nem keltett semmiféle riadalmat vagy ellenkezést sem benne, sem a többi papagájban). Megtudtuk tőle, hogy március nyolcadikán kelt ki a tojásból. Adott nekünk egy zacskó eleséget is. Szállító alkalmatosságot nem tudott adni; az általunk hozott kartondobozba kellett beletenni, aminek az alját egy textilpelenkával béleltük ki még idehaza, az oldalába pedig vágtam pár lélegzőlyukat.
Itt jött mindjárt az első logisztikai probléma: természetesen nemcsak szállítónk nem volt jobb, hanem lakókalitkánk sem - hiszen még képben volt a kalitkástuli papagájvétel is. Mivel szombat estefelé járt az idő, egyetlen dolgot tudtunk csinálni: Eszter és a gyerekek hazajöttek a madárral, én pedig tettem egy kitérőt egy Fressnapf boltba. A Fressnapf online katalógusában láttunk olyan kalitkát, ami viszonylag tetszett, de nem nagyon bíztam benne, hogy az lesz is a boltban. Nem is volt. Megvettem tehát átmeneti megoldásnak egy "transzportkalitka" névre hallgató ketrecet, amiről az eladó is külön a lelkemre kötötte, hogy tartós használatra nem alkalmas. Azért tegyük hozzá, hogy ez a transzportkalitka nagyobb, mint amiben az első Frédi papagájom leélte az életét. Mindenesetre láttunk rokonszenves használt kalitkát is az apróhirdetésekben, és vasárnap kora délutánra már meg is volt beszélve, hogy elmegyünk megnézni egyet - tehát nyugodt lélekkel megvettem a transzportkalitkát (meg némi felszerelést), és loholtam haza a többiek után, hogy minél kevesebbet kelljen a szerencsétlen jószágnak a kartondobozban időznie.
Beköltözött tehát hozzánk és átmeneti kalitkájába az egyelőre csak Madár (vagy Lehel részéről Zöld Szépség) névre hallgató madár. Közben a vasárnapra megbeszélt használtkalitkás ember lemondta a találkozót, és onnantól nem válaszolt az üzenetemre, úgyhogy továbbra is megoldandó maradt a lakásprobléma.
Szegény Madár elég árván érezte magát eleinte, jobbára csendben volt, meghúzódott. Eredetileg úgy terveztem, hogy itt kell lennie egy hetet, mielőtt megkockáztatjuk, hogy kiengedjük a kalitkából. Viszont mivel izgatottnak vagy félősnek nem tűnt, sőt, Eszternek egyszer ráugrott a kezére, amikor benyúlt a kalitkába, végül engedtünk a kísértésnek, és már vasárnap este kiengedtük.
Visszagondolva tulajdonképpen logikus, hogy a tenyésztő már emberhez és kézhez szoktatta, és ezt jelezte az is, hogy nem volt semmi felfordulás, amikor befogta őt. Mindenesetre kellemes meglepetés ért minket, mert nem különösebben tartott tőlünk, és hajlandó volt egy időre megülni mindenkinek a kezén és egyéb részein. A kalitkába is kézen ülve lehetett visszatenni őt, nem kellett semmi erőszakot alkalmazni hozzá.
Másik rokonszenves használt kalitkát nem találtunk, csak messze levőt, amik ráadásul majdnem annyiért voltak hirdetve, mint ugyanaz újonnan. Ezért végül - hosszas hányás-vetés után - elszántuk magunkat egy komoly új kalitka megvételére. Viszonylag hosszút akartunk (hogy legyen benne hely repülni), a kínálatban levő kalitkák pedig inkább magasság irányába nagyok. Hosszú és alacsony kalitkából csak olyan volt elérhető, ami nem tűnt olyan minőséginek, és még valami bútort is kellett volna venni alá. Ezért döntöttünk egy márkás, saját gurulós állvánnyal rendelkező kalitka mellett, ami ugyan elég magas, de viszonylag hosszú is.
Szerencsére a kedd késő este rendelt kalitka péntekre megérkezett hozzánk. Lapraszerelt állapotban volt, úgyhogy össze kellett rakni. Amikor a megadott méreteket próbáltam háztartási dolgokhoz hasonlítani, hogy jobban el tudjuk képzelni, mekkora lesz, akkor a mosógép volt a legkézenfekvőbb. A formáját és a kovácsoltvas-utánzatot figyelembe véve viszont inkább kandallóra emlékeztet. És akkora, hogy én is beleférek.
Sétáink, kirándulásaink alkalmával elkezdtünk ágakat gyűjteni, amiket fel lehet használni kalitkabeli ülőkének, meg ki lehet tenni a szobába, hogy legyen hol leszállni.
A nagy kalitkát szépen berendeztük neki, és azt is teljesen megszokta már.
A szobába kitett nagyobb ágon pedig kialakítottunk egy kis papagáj-játszóteret.
Az időközben elkeresztelt Jáde fokozatosan szelídül. Még sokszor van, hogy nem marad meg kézen; sőt, most, hogy már a nappalit megszokta és kevésbé van megilletődve, talán még kevésbé is marad meg, mint a legelején. Viszont amikor olyan kedve van (vagy ha fürtös kölest kap jutalomfalatnak), akkor szívesen repül egyik kézről a másikra, amikor hívjuk, és gyakran távolabbi tereptárgyról is hajlandó hívásra odarepülni. Naponta többször kiengedjük röpködni és barátkozni. A gyerekek időnként veszekednek rajta, hogy ki veszi ki és ki rakja vissza (a visszatétel sem könnyű mostanában, mert ha kint akar még maradni, akkor ügyesen kell őt visszavinni). Este pedig szépen elbúcsúznak tőle: "Jáde, mi most megyünk lefeküdni, és te is hamarosan. Holnap találkozunk."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése