2023.05.21. Fekete-erdő I: esők, vízesések, kolostor, szurdokok (igazából április 11-13)

 Itt következik a képes beszámoló a fekete-erdei kirándulásunkról húsvét után.

A kedd nagy részét utazással töltöttük, este érkeztünk a szállásunkra Königsfeld im Schwarzwald faluban. Egy nagy tetőtéri lakást vettünk ki, felszerelve mindennel, ami csak kellhet. Szerda reggel ez a kilátás fogadott az erkélyről.

Első programnak a közvetlen közelben, Triberg falu mellett akartuk megnézni a híres vízeséseket. Felautóztunk a hegyoldalba, de egy idő után le volt zárva az út, úgyhogy a lezárás előtt letettük az autót, hogy onnan gyalog megyünk a szemerkélő esőben. Az útlezárás oka fakitermelés volt, vagy talán a veszélyessé vált fák kivágása.

Pár száz méter után megérkeztünk a vízeséses ösvény bejáratához, ahol egy sorompó fogadott táblával: vízesés lezárva.

Gondolkodtunk, hogy belógjunk-e akkor is, de végül úgy döntöttünk, hogy nem. Jól tettük, mert pár percen belül jött egy erdészeti autó: ciki lett volna, ha ott talál minket frissen a belógás után. Inkább visszacaplattunk az autóhoz, és legurultunk a faluközpontba, ahonnan elvileg szintén megközelíthetőek - alulról - a vízesések. Triberg, a vízesések városa...

Elhelyeztük az autót a fizetős parkolóban, csepegő esőben erre-arra csalinkáztunk gyalogszerrel, hogy az átépítések miatt nehezen fellelhető vízesésbejáratot megtaláljuk, majd megvettük a fizetős belépőjegyet a vízeséses ösvényre.

Lassacskán már inkább zuhogó, mint csepegő esőben felkaptattunk a valóban fantasztikus vízesések mellett majdnem odáig, ahol fent visszafordultunk lezárás miatt.

 Meg kell hagyni, az esős időben is gyönyörűek ezek a tájak.

Maga Triberg is nagyon csinos városka.

Innen eredetileg délnek, Donaueschingenbe akartunk továbbmenni a Duna (egyik) forrásához, majd pedig a háromszurdok-túrára valamivel túl Donaueschingenen. De az előrejelzés sem kecsegtetett semmi jóval, ezért végül úgy határoztunk, inkább észak felé indulunk, ahol szebb idő várható.

Megálltunk Wolfach városkában ebédelni.

Aztán továbbautóztunk Oppenau felé, és azon túl meglátogattuk a Mindenszentek-kolostort, ahová egy gyönyörű patakvölgyben lehet felgyalogolni. Itt sem volt száraz az idő, de jobbára eső nélkül csináltuk végig. Csak a vége felé, amikor vissza akartunk indulni a kolostorból, jött egy zápor, amit a helyi minimúzeumban vártunk ki. Innen telefonos fotók nem nagyon vannak, a fényképezőgépes fotókból kéne felrakni hozzá. Mindenesetre itt van pár pillanatkép a felvezető útról.

Itt pedig jönnek a fényképezőgépes képek megvágva, retusálva egy kicsit.

 A tizenkettedik század végén alapított premontrei kolostor romjaiból mára turistalátványosság lett üdülővel. Innen csak fényképezőgéppel készült képek vannak:

Csütörtökön már jobbnak ígérkezett az idő, úgyhogy bevállaltuk a háromszurdok-túrát. Ehhez körülbelül egy órát kellett autózni Bachheim faluba, ahol egy hatalmas turistaparkolóból lehet elindulni mindenféle környéki kirándulásra. Időnként még kék eget is láttunk.

Először a Wutach folyó völgyében sétáltunk.

Fényképezőgépes fotók a Wutach-szurdokból:

Alább a zöld szőnyeg: medvehagyma.

 Utána felmentünk egy darabon a Wutachba folyó kisebb Gauchach patak völgyébe.

Megálltunk pihenni és sütizni egy turistaházban, aminek a félszuterén közös helyiségében kandallótűz is volt.

Végül a harmadik szurdokon, az Engeschluchton mentünk fel a kiindulópontunk közelébe.

Bár a táj itt is gyönyörű volt, ennek a szakasznak voltak kevésbé élvezetes aspektusai. Egyrészt oltári nagy volt a sár - igazából májustól ajánlott ez a szakasz, és esős időben le is zárják. Mivel most nem volt lezárva, mi nekivágtunk, de nagyon csúszós volt sok helyen, és volt, ahol talpalatnyi széles, sáros és kifelé lejtő ösvényen lehetett csak menni a meredek szurdokfal fölött. Ettől Lehel már eléggé kiborult, és az út nagy részében elölről-hátulról fogni kellett a kezét, és őt támogatni. Hogy teljes legyen az öröm, kaptunk még a nyakunkba egy jégesőt.

Az alábbi kép már a szurdokból kiérve készült (a fent részletezett okokból az Engeschluchtban keveset tudtam fotózni). Az ösvény némi képet nyújt arról, hogy mennyi jég esett le hirtelenjében.