2023.06.05: késő tavasz

Pár fénykép következik a tavasz második feléről és a nyárelőről.

Április 22.-én Lehel születésnapját ünnepeltük (egy kicsit előrehozva). Ugyan tökpitét szeretett volna, mint Levente tavaly ősszel, de már nagyon nincs sütőtökszezon, és csak ronda és drága tököt láttunk a boltokban. Úgyhogy helyette elképesztően csokoládés, kávéval ízesített és túrókrémmel megbolondított brownie-tortát sütöttem neki.

A születésnapos program az volt, hogy állatkertbe mentünk (éppúgy, mint tavaly Leventével), ahová meghívta a legjobb barátját, Oskart is. Amikor ezek ketten együtt vannak, általában vadulás lesz belőle, aztán meg veszekedés és/vagy sírás jön. De most sikerült megúszni mindezeket, bár igencsak elevenek voltak, nem lett semmi atrocitás, és az elevenségből fakadó kifáradás sem vezetett hisztihez.

Április második és május első felében sokat kirándultunk, főleg kucsmagombában reménykedve. Találni azonban csak egyszer találtam - tök véletlenül, Berlinen belül biciklizve a sárkányos mezőről hazafelé.

Jártunk a Brise patak mocsaras völgyében is (többedszer).

És kilátogattunk a Summter Seehez, ahol nyaranta fürödni szoktunk.

Május 20.-án elautóztunk a lengyel határ közelébe, ahol megnéztünk két kastélyparkot. Az első Herrmann Friedrich Roetschke lovagvárához tartozik a XIX. század végéről, aminek fő nevezetessége a Rakotzbrücke, körülötte pedig rododendronpark van. A rododendronok még alig kezdtek nyiladozni (bár a sárga azáleák már teljesen virágba borultak). A Rakotzbrücke pedig kicsit kiábrándító volt. Ez egy úgynevezett ördöghídja, amiből jónéhány található szerte Közép- és Kelet-Európában. A különösen kecses, látszólag megállni képtelen hidakat nevezik így, amikhez valamilyen legenda kötődik arról, hogy az építész eladta magát (vagy a feleségét, gyerekét, valakit) az ördögnek cserébe azért, hogy a híd ne omoljon le. Ez a Rakotz-híd önmagában tényleg elég szép, rendkívül filigrán, és szabályos félkörívet ír le. Viszont sehonnan sehová megy: egy keskeny tavacska egyik partjáról a másikra vezet, pár perc alatt meg is lehet kerülni, a hídra pedig amúgy sem szabad rámenni már évtizedek óta. A parkhoz - nemcsak a híd közvetlen környékén - tartozik még mindenféle borzalmasan giccses kreálmány is, amiket a lovag úr nagy jódolgában építtetett, általában valami nagyon messziről idehozatott kőből, leginkább bazaltorgona-darabokból.

Innen még egy kicsit távolabb elmentünk még Muskau (Mužakow) kastélyába is, aminek a parkja a német-lengyel határ két oldalán terül el. Ez egy hatalmas angolkert-jellegű kastélypark, amit elsősorban Hermann von Pückler-Muskau gróf (később Fürst, fejedelem) alakított ki a XIX. század első felében. Pücklert a modern tájtervezés egyik szülőatyjának mondják.

Alább félúton állunk a Neiße folyó hídján, Németország és Lengyelország között.

Itt pedig már hivatalosan belépünk Lengyelországba.

Május 29-én itt Berlinben látogattunk el a Britzer Gärtenbe rododendronvirágzást nézni.

Ekkor a rododendronok már teljes pompájukban mutatkoztak, az azáleák (alább) viszont már erősen a hervadás felé tartottak.

Tegnap, június ötödikén pedig Berlin határában jártunk bodzavirágot szedni szörpnek. (Igen, tudom, hogy a képeken nem bodza van.)