Január 31. Hic sunt dracones

Itt most egy kis dicsekvés csak a saját dolgaimmal. Az ősszel elkezdett sárkánykészítés és sárkányeregetés annyira bejött, hogy azóta is folytatom a dolgot, és decemberben elhatároztam, hogy beruházok komolyabb alapanyagokba és kellékekbe is. Most bemutatom az eddigi eredményeket.

Még az ősz folyamán készítettünk egy-egy kisebb deltaszárnyút a gyerekeknek, amiket többször is röptettek, bár nem lettek különösebben jók. A karácsonyi szünetben megterveztem és elkészítettem egy saját kitalálású deltát, ami pár arányban eltér a tipikus deltaformától. Persze azért nem járatlan utakon történt ez, profik is készítenek ilyen formákat, csak részletes tervet nem találtam ehhez hasonlót, ezért magamnak kellett terveznem.

Ennek az első prototípusát elkészítettem 70 centis rudakra méretezve, víztiszta csomagolófóliából. A kapott átlátszó sárkány - amiről, úgy látszik, nincs fotóm - a Lopakodó nevet kapta. Tereppróbán használható volt, bár nem valami szuperül repült. Mindenesetre úgy gondoltam, hogy érdemes elkészíteni a teljes méretű - 100 centis - prototípust is. Így lett a Lopakodó 70 mellé egy Lopakodó 100, aki itt készül:

Itt pedig már elkészült.

Sajnos azóta, hogy még az óévben kész lettem ezzel a Lopakodó 100-assal, egyetlen jó alkalom sem volt kipróbálni. Többször kivittem a tóhoz, párszor a gyalog elérhető rétre, és egyszer a biciklivel elérhető nagyobb mezőre is, de soha nem volt normális szél. Általában szélcsend volt időnként feltámadó lökésekkel, amik teljesen ellehetetlenítik a röptetést, mert megvadul bennük a sárkány. Volt, amikor folytonosan változott a szél iránya. Amikor pedig a nagymezőn voltunk, a viszonylag jó alapszélbe keveredtek mindenféle durva lökések. Mindenesetre összességében úgy véltem, hogy nem reménytelen a modell, és nekiálltam ugyanezt elkészíteni profi anyagokból is: nejlon spinákerszövetből, szénszálas műgyanta csövekből és apróbb izgalmas dolgokból.

Időközben persze elmúlt a téli szünet, így hétvégeken és olykor egy-egy hétköznap este tudtam némi időt szakítani rá. Sok mindenbe bele kellett tanulni hozzá, például hogy hogyan kell varrógéppel varrni. (Ja, meg venni kellett egy varrógépet...)

Mindenesetre a Lopakodó 2 (vagy talán szám nélkül, simán A Lopakodó) is kezdett lassan formát ölteni.

Tegnap pedig végül teljesen elkészült.

Szombat este pedig mindjárt el is kezdtem törni a fejemet, hogy vajon mikor lesz alkalmam kipróbálni, mert az időjárásban csak nagy hidegeket jósoltak, és elégséges szélre nem sok esély volt.
Vasárnap azonban picit mozogtak a fák ágai az utcán, úgyhogy elvittem magammal a délelőtti sétánkra, és rávettem a gyerekeket, hogy a rétre menjünk. Amúgy szombatra virradóra az elmúlt 10 év legnagyobb hóesése volt Berlinben, szombat délelőtt is ott voltunk azon a réten jó hosszasan, úgyhogy most nem annyira akartak - de azért belementek.

Az előrejelzés 8-10 kilométer per órás szelet mondott délelőttre, és máskor, amikor hasonló volt az előrejelzés, alig mozdult a levegő, legfeljebb időnként jöttek azok a bizonyos idegesítő löketek. Most viszont, ha nem is volt egyenletes és folyamatos a szél, azért volt annyi és annyira tartós, hogy legalább párszor sikerült olyan 20-30 méternyi zsinórt kiengedni a sárkánynak, és nem pedig csak addig volt a levegőben, amíg húztam. Úgy tűnik, hogy enyhe szélben jó a stabilitása, de persze simán lehet, hogy erősebb szélben ő is elkezd majd körözni, aztán a földnek vágódni, mint a prototítpusok - ez majd még elválik.

Mindenesetre gyönyörű, bár nagyon hideg időnk volt, és Eszternek sikerült pár remek képet készítenie rólunk. A sárga vitorlavászon a fekete akcentusokkal pedig fantasztikusan néz ki a tiszta, kék ég előtt.