Szeptember 8: őszelő

A nyár vége óta a fő hírek: végre megjavították a konyhában a lefolyót, és lehet rendesen mosogatni, meg a mosogatógépet is használni. Emellett - szintén végre-valahára - tegnap bekötötték hozzánk az internetet is, így most már tudok itthonról írni anélkül, hogy a mobilnetet kéne hozzá használni. Az életbe nagyjából belerázódtunk: sem a lakással, sem a munkával nincsenek nagy fejlemények. A gyerekek az iskolát továbbra is jól bírják, bár Lehellel van heti egy-két nap (amikor eleve bal lábbal kel fel), amikor hisztizik, és nagyon nehéz otthagyni őt a suliben; Lentétől pedig hallani időnként olyat, hogy nem szereti az iskolát - bár eddig otthon szerette.

A legutóbbi beszámolómat ott hagytam abba, hogy voltunk strandolni a Summter Seen. Eszter azóta keletkezett bejegyzések alternatív történelmet adnak, de nem mentek tovább annál a pontnál.
A rákövetkező hétvégén (augusztus 24) volt egy évkezdő buli Levente osztályának: egy szabadidőközpontban volt grillezős mulatság családokkal, testvérekkel és tanárokkal.

Vittünk bepácolt grillezhető zöldségeket, amiknek nagy sikerük volt. Eszter remekül szocializált a szülőtársasággal, valamennyire még nekem is sikerült. A gyerekek pedig nagyszerűen elvoltak különféle játékokkal, például hintázással (alább) - bár amikor az osztály valami közös táncocskát adott elő, abból Levente egy hisztiroham kíséretében kivonta magát.

A lakás apróságokkal szépült tovább időközben. Szerettem volna valami nagy növényt a nappaliba, ami bírja a strapát és az árnyékot - így a múltkorában vettünk egy könnyezőpálmát (Monstera) az Ikeában, ami majd megnő. Azt csak napokkal később vettük észre, hogy ami a cserépben több tő kisebb-nagyobb könnyezőpálmának látszott, az valójában három tő könnyezőpálma és még három tő filodendron. Mármint valami igazi filodendron (feltehetőleg Philodendron bipinnatifidum), amit talán véletlenül kevertek bele a cserépbe a délkelet-ázsiai vagy akárholi Ikea-bérkertészek. Amikor végül sikerült nagy cserepet is venni, ezeket szétültettem, és remélhetőleg így idővel két nagy szobanövényünk is lesz. Lent a képen elöl a könnyezőpálma; hátul az ablakpárkányon két otthonról hozott növény társaságában a filodendron.

Szintén az Ikeából származnak a nagyon olcsón kapható apró fűszerpolcok. Ezeket lekentem világosbarna faolajjal (amit még a kredenchez vágatott pluszpolcokhoz vettem), és vettünk a Bauhausban egy nagyobb tábla sötétbarna akáciafát, ami jól megy a (laminált) konyhapulthoz. Erre szereltem fel a fűszerpolcokat, és aztán egyben az egészet fel a konyhafalra. Az eredmény nagyon szép lett, de nagyon szűk a fűszergyűjteményemnek. Majd veszünk még két ilyen polcocskát, aztán majd azokat is le kell kenni olajjal, és kitalálni, hogy milyen táblára szereljem fel őket, amit majd a már készek alá, a csempére biggyesztek fel.

Még régebben írtam róla, hogy amikor az első Wannseera (a nagy, strandosra kiépített, tömegek által látogatott, fizetős tóra) tett kirándulásunk után hazatértünk, az fogadott minket, hogy ázik az alattunk levő helyiség, és frászt kaptunk, hogy miattunk történt nagyobb anyagi kár. Akkor feljött az általuk kihívott szerelő, megállapította, hogy a strangban van a probléma (tehát nem a mi felelősségünk, hanem a tulajdonosé). Mondta, hogy majd értesíti a karbantartókat, mi meg lehetőleg keveset használjuk a konyhában a vizet, és egyáltalán ne használjuk a mosogatógépet (amit épp akkor avattunk fel - valószínűleg épp ez okozta, hogy észrevehetővé vált a korábban limitált beázás).
Ahogy teltek a hetek, úgy döntöttem, hogy legalább kézzel mosogatni lehessen újra a konyhában, mert nagyon kellemetlen a fürdőkádhoz vinni mindent, akár mosogatni kell, akár zöldséget elmosni vagy főzés közben elöblíteni valamit. A mosogató használatától talán nem fog annyira beázni - ha meg mégis, talán megsürgeti végre az alattunk levő üzlethelyiség a karbantartókat.
Így is lett, és előbb-utóbb felhívtak engem, hogy tisztázzuk: tudjuk-e rendeltetésszerűen használni a konyhát. Erre határozott nemmel feleltem, mire pár napon belül jelentkezett egy szerelő, hogy ekkor meg ekkor jönne. Jött is, megnézte, de nem szerelt meg semmit, csak szentségelt sokat, és ígérte, hogy a hét végén jelentkezik, és jövő hét elejére megbeszéljük, mikor lenne a szerelés. Ha minden igaz, ezen a ponton tartott az ügy, amikor legutóbb írtam róla.
Végül a jövő hét elején jelentkezett, és annak a hétnek a péntekére ajánlott időpontot, hogy jönne megszerelni. Jött is, itt volt majdnem egész nap, szentségelt közben még többet, de végül csak kivágta és kicserélte a főlefolyó elrozsdált szakaszát új műanyagelemekre. Ehhez persze falat kellett bontani, de szerencsére sikerült viszonylag épen lehántanom a vadonatúj dísztapétát az inkriminált szakaszról. Ezért aztán vissza lehet majd rakni - már persze azután, hogy jött valami más szaki, és helyreállította a kibontott gipszkartont, ami a strangot takarja. Ez várhatóan további két hétbe fog telni. Addig van egy szép nagy lyuk a konyhánkban - még nagyobb is, mint az alábbi képen, mert az még a munkálatok kezdeti fázisát örökíti meg, amikor a szerelő optimistán csak szerény lyukat bontott a falba.

A nyárvég és őszelő hétvégéi nyugisan teltek, nagyrészt közös családi kikapcsolódással, ami mindenkire ráfért. Mivel még egyszer visszajött valamennyire a kánikula, elmentünk másodszor is a Wannseera (a nagy strandra a város déli végén), amit a gyerekek most is imádtak. Máskor voltunk a hozzánk közeli erdei játszótéren, ahonnan visszafelé jövet a gyerekek római kerékvágást csináltak a földútba két jókora durunggal, amiket az útfélen szedtek fel, eredetileg vándorbotnak.

Szeptember elsején megünnepeltük a házassági évfordulónkat is. Nagy program nem volt hozzá, de vettünk gyertyát és mécseseket, meg finom alapanyagokat, amikből ünnepi vacsorát főztem. Volt sáfrányos rizs, indiai brokkolis krumpli, meg egy kicsit dél-indiai, kicsit thai jellegű étel kókusztejben főtt garnélával és ananásszal. Desszertnek pedig flambírozott ananász és banán, legalábbis elvben, mert a flambírozás helyett egy pillanat után kialudt a lángja: túlságosan lehűtötte a gyümölcs a forró konyakot, amivel nyakon öntöttem. A gyerekek ezért csak jól lecsöpögtetve, és csak keveset ettek belőle.

A lakásban az apró fejlesztések azzal folytatódtak, hogy felkerült a hálószobában a két magas szekrény közé az áthidaló. Ez kb. 20 centivel rövidebb, mint az ágy szélessége, ezért alátámasztottuk kovácsoltvas-utánzat konzolokkal (de a falra is rögzítve van), és a hézagokba leszabtam fenyődeszkából két polcocskát, amiket az ágyhoz használt sötétvörös viasszal kezeltem.

Hogy mi van a bal felső sarokban látható dobozban, azt csak annak mesélem el, aki felhív és megkérdezi.
Valamivel nagyobb lélegzetű fészeképítős projekt a fürdőszoba törülközőtartó. Ez még mindig nincs kész, bár már vagy két hete alakulgat. A lényege, hogy kell valami teljesen méretre szabott dolgot tákolni, ami lehetővé teszi majd, hogy mindenkinek a nagyobb törülközőjét a radiátor közelébe akaszthassuk, és elférjen minden. A probléma megoldására pedig azt találtam ki, hogy lesz egy hatalmas, faltól falig tartó polc a csempézett falrész tetején, és ennek lesz két nagy, függőlegesen mélyre lenyúló konzolféléje. A konzolokban létesített lyukakba pedig rudak lesznek betolva, amikre majd lépcsősen egymás alá felakaszthatóak lesznek a törülközők.

Tudom, nehéz elképzelni - remélem, hamarosan sikerül összerakni, és akkor majd megmutatom végső képen. Egylőre azzal ment el az idő, hogy kellett vennem egy rókafarkfűrészt az egyenes vágáshoz és egy forstnerfúrót a lyukak megcsinálásához, precízen ki kellett szabni az elemeket a táblásított bükkfából, amit vettem hozzá, kézi erővel megcsiszolni mindent (csiszológépet nem hoztam otthonról, mert a lakásban úgysem lenne jó ötlet használni), majd átkenni mindent lenolajjal, hagyni száradni, majd ismét átkenni (hogy bírja hosszabb távon a fürdőszobai párát), és ismét száradni hagyni. Most szombaton már megcsináltam volna, ha nem fáztam volna meg istentelenül a hideg éjszakák kezdetén - de így inkább lazára vettem a hétvégét, és lábadoztam.
Apróság, de szintén régóta szerettem volna már megcsinálni, hogy valami keretbe helyezzem a még korábban a British Museumból kiselejtezett pacskolatot. (Pacskolat: a kőbe vésett feliratra nedves itatóspapírt helyeznek, ezt kefével ütögetik, hogy felvegye a felirat pontos domborzatát. Indiai kontextusban általában a pacskolást követően a papír kifelé néző oldalát tustéglával átdörzsölik, így tehát a papír innenső felületén fekete alapon fehérrel olvashatóvá válik a lemásolt felirat. Sajnos nem olyan felirat pacskolata van a birtokomban, amivel magam komolyan foglalkoztam volna - bár lehet, hogy egyszer még megteszem. Amennyit még régebben sikerült kisilabizálni belőle, annak alapján publikálatlan felirat másolata lesz. De sajnos nincs semmi információja a származási helyéről, csak tippelni tudok, hogy 7-8. századi felirat lehet, és valószínűleg nagyjából arról a vidékről származik, aminek a kicsit korábbi történelmével és felirataival viszont foglalkoztam behatóan. Addig pedig marad ez az izgalmas emlék a British Museumban töltött időről, és bizonyos értelemben maga is muzeális tárgy, hiszen a 19. században készítette az ind epigráfia valamelyik nagy öregje.)
Na, szóval ennek a pacskolatnak vettem a múltkor egy leértékelt parafatáblát (üzenettűzögetésre valót), és hosszas tépelődés után ahelyett, hogy nekiálltam volna paszpartuval vesződni (rengeteg idő és némi pénz is kellett volna ilyesmihez), barbár módon felragasztottam a muzeális pacskolatot a parafára.
A falra még nincs felhelyezve, mert ahhoz a betonfalat kell majd fúrni az íróasztalom fölött, ami komolyabb előkészületeket és némi lelkierőt igényel. Addig a szekrény tetején honol, mellette pedig az Eszter által horgolt orchidea.

Ennyit tudok most mutatni magunkról.
Tegnap az internetes bekötés sajnos nem olyan jól ment le, mint ahogy szerettük volna. A sávszélességünk jóval kisebb, mint a megfizetett csomag szerint lennie kéne (erre lehetett valamennyire számítani, de nem gondoltam, hogy ennyire kisebb lesz). Idővel majd megpróbálunk utánajárni, hogy ez meg fog-e növekedni (ha majd lejárt az előző előfizetés, amit erre a végpontra kötött és nem rendesen mondott le valaki), vagy ha nem, akkor kapunk-e valami tarifakedvezményt. Mindenesetre az alapvető használathoz megfelel, pl. elég arra, hogy a gyerekek megint Minecraft videót nézhessenek a YouTube-on estimese gyanánt. Szintén üröm az örömben, hogy a telefonvonalon kapjuk a netet, és azt az íróasztalomtól elválasztja egy ajtó. Először elmentünk, és vettünk egy tízméteres kábelt, hogy körbevezetjük az asztali gépemhez - de aztán meggondoltam magam, hogy ott egye meg a fene, egyrészt nem akarunk kábelt tenni mindenhova, másrészt épp elég vacakul vagyok ahhoz, hogy ne álljak neki kábelvezető csavarokat vásárolni valahol, aztán meg telefurkálni lyukakkal a falat. Inkább veszünk egy drágább megoldást, amivel a drótnélküli nethez teszünk az asztalom mellé egy olyan vevőegységet, aminek van vezetékes kimenete. Visszamentem az elektronikai boltba, hogy lecseréljem a tízméteres kábelt egy drága kütyüre. Az eladó rábeszélt, hogy inkább egy még drágább kütyüre cseréljem. Én hallgattam rá, mivel ÁFA-elengedős akció is volt éppen. Most minden flottul működik, és a drága kütyünek máshol is hasznát vehetjük majd még.
Ma pedig végképp pihenős nap volt: délelőtt játék a gyerekekkel, ebéd, egy kis játszótér. Délután dolgoztam egy kicsit (mert csütörtökön és pénteken délben hazajöttem a munkából nátha miatt, és akkor még nem tudtam itthonról dolgozni a nethiány miatt), aztán próbáltuk Eszterrel kibogozni a Kindergeld (itteni családi pótlék) megkapásához szükséges kérvény részleteit (sikertelenül). Ehhez az első lépésünk az volt, hogy szerdán elmentünk az egyetem családsegítő központjába információért. Ott megkaptuk az űrlapot, meg hogy hová kell beküldeni - de a kitöltési tájékoztatóból több részletről nem derül ki, hogy az ránk hogyan vonatkozik. Majd megpróbálunk még személyesen több információt szerezni - csak sajnos az sem világos, hogy hogyan és mikor lehet emberrel beszélni ott, ahová ezt az űrlapot be kéne küldeni.
A dolog lehet, hogy halasztódik majd, mert holnaphoz egy hétre kezdődik az egészhetes nagy berlini projektindító találkozónk, amire több kontinensről jönnek majd a résztvevők. Addig még gatyába kéne rázni a szövegkódolási útmutatót, amin már heteket dolgoztam, de még további heteket kéne. Mindeközben a jövő hét folyamán fogom megkapni a saját könyvem harmadik és (minden bizonnyal) utolsó kefelevonatát is, amit rohamtempóban 2 nap alatt kell majd átnéznem, hogy kiadhassam az imprimaturt és októberben nyomdába is mehessen a könyv. Emellett lesz a jövő héten egy hatalmas iranisztikai konferencia Berlin másik egyetemén, amire szintén több kontinensről érkeznek emberek, köztük pár ismerős is, akikkel találkozni kéne valamikor, és esetleg egy-két előadást is meghallgatnom. És persze készülnöm egy saját előadással jövő utáni keddre a mi projekttalálkozónkhoz, meg úgy általában felkészülni arra, hogy főleg nyilván az én dolgom lesz majd kódolási ügyekben mindenkinek tanácsokat adni. Aztán majd kezdődik maga az indító workshop, hétfőtől szombatig reggeltől estig. Huh...