Itt következik a Vijayawadában töltött második nap beszámolója. Az első itteni napról külön bejegyzés szól, ami alább található. (Azért szólok, mert kevés időkülönbséggel teszem fel ezt a kettőt, tehát esetleg valaki még nem látta külön az előzőt.)
Erre a napra az volt a tervem, hogy délelőtt Amarávatíba megyek, délután pedig Guntúrba. Ezek szűk 50 kilométerre vannak innen, nyugatra illetve délre (Guntúr mellett eljöttünk idefelé utazva). Az amarávatí múzeum az ASI (Archaeological Survey of India) hatáskörébe tartozik, nem a Directorate of Archaeology and Museums-éba, mint az összes többi múzeum, ahol dolgom van. Az ASI helyi körétől már előre, emailen sikerült megkapnom az engedélyt a réztáblák megnézésére, és a főembertől, akivel emaileztem, megkaptam bizonyos Surya Prakash telefonszámát is, aki majd megmutatja a táblákat. Neki Madrasból üzentem, hogy ekkor meg ekkor érkezem, és ő kérte, hogy ne szerdán, hanem csütörtökön menjek Amarávatíba. Szerda folyamán fel is hívott engem, és azt beszéltük meg, hogy odajön csütörtök reggel a szállodához, és mi visszük őt ki Amarávatíba.
Ebben a napban is jó sok volt a várakozás. Surya Prakash (innentől SP) már reggel üzent, hogy a 9 órára tervezett találkozót halasszuk el 9:30-ra. Végül megérkezett pár perccel tíz előtt motoron, aztán beültünk az autóba. Több mint egy óra volt az út, jobbára nagyon rossz utakon. Közben beszélgettünk mindenféléről. SP nagyon értelmes és nagyon rendes ember; emlékezett Arlóra és Vincentre is, akik korábban megfordultak nála (bár SP neve nem szerepelt az Arlótól és Vincenttől általam begyűjtött kontaktok között). Alább a Krisná folyó hídja (egyben duzzasztógát, azt hiszem); a tegnapi posztban volt egy kép, ami erről kitekintve készült.
Itt sokkal kényelmesebben lehetett dolgozni egy asztalon, bár a fény nem volt olyan jó, mint a nyitott függőfolyosón Madrasban. Utazás közben, meg a nap folyamán SP kapcsolatba lépett a nevemben különböző emberekkel, odahatott, hogy sürgessék meg az engedélyemet a múzeumi hatóságnál, meg szólt Kakinadába és Rajahmundryba, hogy ott is számítsanak rám, és az ottani bennfentes személy nevét és telefonszámát is megadta
Közben mindenféle dolga volt Amaravatiban. Mint megtudtam, a közelmúltban volt errefelé valami G20-as csúcstalálkozó, aminek a vendégei ellátogattak valamilyen régészeti helyszínre is, és annak a szervezésében kellett részt vennie. (Azt hiszem, ezért kérte, hogy csütörtökön jöjjek Amaravatiba szerda helyett, mert csak szerdán érkezett haza onnan.) A jövő héten pedig az indiai kultuszminiszter fog Amaravatiba látogatni, mert ünnepélyesen leleplez majd valami szobrot, amit most szállítottak vissza Angliából, miután lefüleltek valami indiai műtárgycsempészt. Úgyhogy most kellett például iderendelnie az ácsot, aki majd valami piedesztált készít a leleplezéshez.
Már korábban kérdeztem tőle, hogy velünk tervezett-e Vijayawadába visszamenni, merthogy én tulajdonképpen Gunturba gondoltam innen. De persze szívesen visszavisszük először Vijayawadába. Ha már ennyi mindent megtett értem, ez a minimum.
Az idő tehát telt-múlt. Jól megnézett engem egy iskoláscsoport (Izsák atya vezetése alatt, lásd az előző posztot), bár amikor elővettem a telefont fényképezni, a lányok gyorsan elfordultak. Csak akkor bámultak kerek szemmel, amikor nem volt a kezemben a telefon.
SP hozatott nekünk ebédet valahonnan, ő sem hagyta, hogy én hívjam meg. Nem tudom, magától gondolt volna-e arra, hogy a sofőrnek is adasson, de a rákérdezésemre persze neki is jutott. Megettük banánlevélről kézzel, ahogy azt kell. Végül már erősen délutánba hajlott az idő, amikor ő vetette fel, hogy hát sajnos neki itt még mindig van dolga, úgyhogy ha gondolom, menjek el nélküle, ő meg majd hazajut máshogy Vijayawadába. Mivel azt mondta, hogy Vijayawadában még ma megkapom az engedélyt, vissza akartam érni ötig, a múzeum zárásáig. Ez pedig azt jelentette, hogy Gunturba már késő lett volna elindulni, nem tudtuk volna megjárni időben. De már Guntur nélkül sem ártott elindulni, tehát nagy hálálkodások közepette elbúcsúztam tőle, és visszajöttünk.
Fél öt körül ott voltam a múzeumban (előtte még egy pisilés is belefért a szállodámban), ahol persze közölték, hogy Suresh valahol (nem értettem, hol) van, majd egy óra múlva jön. Úgyhogy - a változatosság kedvéért - várakoztam egy sort a kertben. Itt ismerkedtem össze Ezrával is társaival (lásd a tegnapi posztot).
Végül megérkezett Suresh úr is, de engedélyt nem hozott nekem. Mindenesetre állította, hogy a főnök madam orálisan beleegyezését adta (ebben biztosan lapul valahol egy disznó vicc, de lusta vagyok kidolgozni), és ő is felhívta a nevemben ugyanazt az embert, aki Kakinadában és Rajahmundryban illetékes, hogy neki is megmondja, megvan az orális beleegyezés. Azért kötöttem az ebet a karóhoz, hogy nekem valami írásos kéne; erre ígérte, hogy a holnapi nap folyamán el fogja küldeni nekem. Kicsit kételkedem benne, de azért remélem, ez meglesz. Már csak a projekt saját etikai szabályzata miatt is szükségem van írásos bizonyítékra, hogy a helyi erők jóváhagyásával dolgoztam. Kérdeztem még azt is, hogy akkor nem lehetne-e most lefényképeznem azokat a táblákat, amiket tegnap megmutattak, de azt mondta, nem, mert beteg lett valaki; feltételezem, Satyavathi asszony, aki tegnap kihozta őket, és akit ma nem láttam itt. Sőt, már abból is talán ki akart hátrálni, hogy majd ők lefényképezik nekem, mert most már azt mondta, hogy úgyis visszajövök majd ide (erről beszéltünk külön is), akkor majd jöjjek el újra, és lefényképezem én.
A kertben várakozva ugyanitt összefutottam még Phalguna Raoval is, aki még azt a tippet adta a jövőre nézve, hogy ha emailen jelentkezem előre, hogy engedély kéne, akkor ne úgy írjam, hogy "valamikor februárban jövök", hanem adjak meg egy konkrét dátumot kb. egy héttel azelőtt, hogy ténylegesen jövök, és akkor jó eséllyel összehozzák az engedélyt, ha arra a dátumra nem, hát a tényleges jövésemre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése