Szombatra nem volt múzeumos program, tehát - ha már autó van a fenekem alatt és sofőr a kormányánál - kerestem látnivalókat egy kis szakmai csavargásra. Az a jó ebben, hogy az indológusnak szinte minden indiai csavargás szakmai. Részletek ismét a térképen.
Kezdésnek elmentem a Kákinádától tízegynéhány kilométerre levő Csálukja Kumáráráma Bhímésvara templomba. Ez egy nagy, működő templom; amint a nevéből is látszik, a Csálukja-Bhíma nevű Keleti Csálukja uralkodóhoz köthető az alapítása. Egyike az öt Árámának, amik ennek az Ándhra régiónak a kiemelten szent Siva-templomai. Ezek közül több, könnyen lehet, hogy mindegyik, korábbi buddhista szent helyek ázsióját tette a magáévá, és legalábbis a nagy részükben a sivalinga is egy régi buddhista oszlopból készült. Az öt áráma közül egy másik az Amarésvara avagy Amaráráma Amarávatíban, az egykori buddhista sztúpa közvetlen szomszédságában. (Ott nem mentem el a templomba. Viszont elmondom még, hogy az Amarávatí név is ehhez a templomhoz köthető; amikor még buddhista szent hely volt, akkor Dhánjakataka volt a neve.) A további három mind errefelé van a Gódávarí deltavidékén. Előre terveztem, hogy néhányba elmegyek; Thimmaraju határozottan azt javasolta, hogy ebbe menjek el. A többit viszont már valószínűleg ki fogom hagyni.
Szóval a Kumáráráma egy elég masszív templomkomplexum. A fő templomépület és legalább a melléképületek egy része bizonyára Csálukja-kori, de talán sok ikonográfiai részlet későbbi. Az egészet kettős fal veszi körül, amiből legalábbis a külső fal és annak a kaputornya szintén későbbiek. Itt nem emelt senki kifogást azellen, hogy fényképezzek, egyedül annak nem örültek, amikor a lingát akartam lefotózni. Pedig nagyon izgalmas, mert az extra magas (hiszen oszlopból lett) lingához két emeleten tartozik szentély, lehet a tövénél is tisztelni, meg a tetejénél is.
Telefonnal viszont egyáltalán nem fényképeztem itt, tehát illusztrációnak itt van alább a Palagiri nevű felhasználó képe a Wikimedia Commonsról. Ez a központi épület; a vakolatlan rész tehát az engem érdeklő korból származik. Jól látszik rajta a kétemeletes szerkezet, meg az is látszik valamennyire, hogy architektonikailag nem túl jól sikerült ennek a kétemeletesdinek a megvalósítása, és az emelet magasságában (tehát a fal fele magasságában) kifelé dülled az egész épület.
A második állomás - szintén Thimmaraju javaslatára - itt Kakinada szélén a Bhavanárájana (vagy talán Bhavannárájana) templom volt. Ez is működő templom, de Thimmaraju állítása szerint a Directorate of Museums and Archaeology gondnoksága alatt áll, úgyhogy majd ő odaszól az ottaniaknak, és azok majd segítik, hogy fényképezzek, meg beengednek a sziesztaidő alatt (mivel a templom 11 és 3 között elvileg zárva van). Fél tizenkettő körül odaérkezve nem láttam jelét, hogy zárva lenne, viszont amikor a belső térben fényképezni kezdtem, azonnal elkezdtek kiabálni velem, hogy nem szabad, meg hogy engedély kell. Magyaráztam, hogy van engedélyem, de itt szép szóra nem hitték el, Thimmaraju pedig nem vette fel a telefont. Kicsit később aztán sikerült elérni, de akkor meg már rég nem volt ott az ember, akivel korábban beszéltem. Végül némi ide-oda szaladgálás után sikerült összehozni, hogy ő beszéljen az itt illetékes valakivel (ugyanazzal, aki korábban nem hitte el, hogy van engedélyem); Thimmaraju pedig azt mondta még közben nekem, hogy nem volt itt a templomnál az, akit ő felhívott az ügyemben, azért nem számított itt senki az érkezésemre.
Mindenesetre ezután már minden egészen máshogy ment. A fickó lényegében a keblére ölelt, majd karon ragadott és kivonszolt (na jó, kiterelt) úgy, ahogy voltunk, mezítláb az utcára, és át a templommal szemközti víztározóhoz. Itt elbeszélte nekem a templom eredetlegendáját jó részletesen; valószínűnek tartom, hogy A, ő ezt teljesen komolyan, történelmi tényként mondta el; és hogy B, azt gondolta, hogy én azért vagyok itt, mert ez érdekel. Én végighallgattam; utána beterelt egy félig föld alatti szentélyhez egy kis istentiszteletre. Ha minden igaz, ez volt a Bhavanárájana szentély, ami talán a híresebb, legalábbis az eredetlegenda szempontjából, miközben a templom egésze, a főszentély, voltaképpen Siva temploma. Kellett szenteltvizet kortyolnom (a nagy részét a hajamra kentem - az elfogadható), meg megáldottak egy ilyen sisakszerű izével, ami nem tudom, igazából mit jelent, de sok helyen van, hogy ezt nyomják a delikvens fejébe áldásképpen. Utána felvitt az emeleti galériára (ez is egy erősen hasonló kétemeletes épület volt), és az ott elhelyezett plakátok illusztrálásával is elmondta az eredetlegendát némi további részletekkel kiegészítve. Ezután tiszteletünket tettük a főszentély előtt is, kaptam egy kis praszádot (mazsolás halvát), amit meg kellett enni, és még egy ünnepi (tiszta műszál) sálat is kerítettek a nyakamba.
Közben azért hagyták, hogy lefényképezzem a különféle oszlopokon a feliratokat; ezek közül egy vagy kettő van, ami az engem érdeklő korból származhat a külalakja alapján, a többi mind későbbi. Itt is hindíül beszéltem ezzel a helyi főemberrel, meg a pappal is, aki több részre velünk jött. A főember meg is kérdezte valamikor a vége felé, hogy hány éve élek én Indiában - az ilyenek azért jól tudnak esni. Amikor a templomból kimentem, még leállított egy elegánsan öltözött fiatalember, aki akkor szállt le egy motorról. Ő is kapásból hindíül beszélt velem, váltottunk pár szót, hogy ki vagyok, mit csinálok itt - aztán a végén mondta, hogy ő itt a templom vezetője vagy micsodája. Utólag visszagondolva lehet, hogy ő volt az az ember, akit eredetileg próbált Thimmaraju felhívni, és azért jött oda kapásból hozzám, amikor látott kifelé menni.
Kora délutánra tehát mindez készen volt. Hogy legyen még valami program, megkértem Ádit, hogy vigyen el az Ádúru nevű faluba (Kakinadától 75 kilométer, de 2 óra autóval), ahol egy 2. századi buddhista sztúpa maradványai láthatóak. Ez nem vág a szakterületembe, és nincs is ott sok látnivaló, de ilyen félreeső helyre nem is nagyon vetődik el senki, tehát gondoltam, nem kéne kihagyni, ha már itt vagyok. Oda menet történetesen keresztülvágtunk Jánamon (Yanam), ami egy pici enklávé, ami Pondicherryvel közös adminisztráció alá tartozik (Pondicherry, Karaikal, Mahé és Yanam egykori francia gyarmatok alkotnak egy Union Territoryt). Ezzel beléptünk a Gódávarí-delta szívébe: nagyon sok vízzel, tavacskákkal és mocsárral. Főleg rizsföldek és kókuszpálmaligetek lepik az egészet.
Később láttam, hogy a szomszéd üzlethelyiségükön latin betűkkel is ki van írva a név. Ez a szomszéd helyiség a légkondicionált termük; ma (vasárnap) ott ebédeltem. Tegnap a Full Meals menüt kértem, ma a Special Meals menüt. Ebben többféle rizs és többféle szószos étel volt, mint a sima Full Mealsben. És a légkondicionált helyiségben tényleg alig lehetett leállítani a pincéreket, hogy ne adjanak több kaját, mert kipukkadok.
A Special Meals - benne húszféle főtt étel, nagyrészt korlátlan fogyasztással - fél liter palackozott vízzel és borravalóval együtt 250 rúpia. (Vagyis kevesebb, mint három euró.) Az arányok kedvéért: tegnap nem találtunk ebédelni jó helyet Ádúruba menet, és egyebek mellett vettem egy "szupermarketben" Ádinak és magamnak egy-egy kis palackozott jegeskávét (borzalmas volt); az a két kétdecis palack kávé volt 220 rúpia. Amikor útszéli kajáldákban ebédeltünk, egy tányér "pirított rizs" 130 rúpia körül volt. A vijayawadai hotelemben pedig egy svédasztalos vacsora 1500 rúpia, egy 330 milliliteres palack indiai sör pedig ötszázvalahány (nem kértem; Pondyban belga sört adtak jóval olcsóbban).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése