Még utoljára jelentkezem. Itt már elég késő este van; holnap kora este indulok a repülőtérre, és haza. Mesélek még kicsit sok képpel, bár a nagy részüket már láttátok a facebookon.
Mivel dolgom már nem sok volt, feltaláltam egy új extrémsportágat. Ez a hyderabadi távgyaloglás. Sport, mert sokat kell hozzá gyalogolni. És extrém, mert - amint már írtam - ez a város nem a gyalogosoké. Mindenesetre a nagy forgalmú utakon elég jól ment az átkelés. Egyetlenegyszer ütött el majdnem egy autóriksa, és az kint volt a külváros távoli külterületének egy eldugottabb fertályán, ahol sem én nem számítottam rá, hogy ő berongyol keresztbe jobbról, sem ő, hogy én kilépek elé.
Csütörtök délelőtt elindultam arra a városrészre, ahol a Google Maps szerint egymást érik a sárkányos boltok. Útközben a lázas forgalom és dudaszó honából egyszercsak átléptem egy tök nyugis, főleg lakóházakkal teli (és szegényebb) területre, baromi furcsa kontraszt volt.
Találtam egy cikket is a hyderabadi sárkányokról, abban olvastam, hogy
a megcélzott részen a készítés és a nagyker folyik. De - amint a Facebookon
már láthattátok - a sárkányozós ünnepnap (makar szankránti, a Napnak a
Bakba átlépése, egyfajta újév), már egy jó hónapja volt. Úgyhogy nem
folyt ott semmiféle készítés: talán ha három olyan boltot láttam, aminek
volt sárkányos cégtáblája, és azok közül egy vagy kettő volt nyitva. Átmentem tehát valamivel arrább, megnézni egy - ismét a Google Maps szerint - nagymúltú sárkányos boltot, ahol csak kiskereskedelemmel foglalkoznak. Itt, felteszem, maga a tulaj üldögélt egy atlétatrikóban. Elbeszélgettem vele egy darabig (Hyderabadban nagyon sokan tudnak hindíül, vagy inkább urdúul, ami egykutya), de nem volt valami szószátyár. Vettem tőle egy sárkányt, rendes papírból készült, az éleibe beleragasztott zsinórral, hogy szakadásállóbb legyen. Sajnos ilyen zsinórszélű (dórédár) sárkány kisebb méretben nem volt; magyarázta, hogy nem éri meg készíteni, mert nem fizetnek érte annyit az emberek, amennyi munka van vele. De azt a tippet adta, hogy a Csármínár környékén találhatok olyat.
Egy vevője volt, mialatt nála ültem: egy ötéves forma kisfiú jött, hogy mándzsát szeretne öt rúpiáért. A mándzsá a vágózsinór: olyan sárkányzsinór, amit ragasztóval kevert üvegzúzalékkal vonnak be, amitől smirgliszerű lesz. Ebből tesznek pár métert közvetlenül a sárkány alá a sima zsinór végére, hogy a másik ember sárkányát a viadalban le lehessen vágni vele az égről. A bácsi közölte a gyerekkel, hogy mándzsá nincs, és végül eladott neki egy kis méretű gagyi nejlonfólia sárkányt. Az öt rúpiájából még valamennyi visszajárót is adott neki. (Az én valamivel nagyobb papírsárkányom harminc rúpia volt.) Kérdeztem, hogy hogy lehet, hogy nincs mándzsája. Azt mondta, van éppen, csak nem ad el a kissrácnak. Szerintem azért, mert veszélyes cucc (baromira meg tudja vágni az ember ujját), de nem volt világos, amit mondott, amikor rákérdeztem, hogy ezért-e.
Ezután visszamentem a szállodába. A képen a háttérben a metró (magasvasút) pályája. Visszafelé, mivel fáradt is voltam, meg nem akartam a sérülékeny sárkánnyal a kezemben megtenni 5-6 kilométert a szállodáig, felszálltam rá. Ott tesz le a szállodám előtt.
Ott éppen jött Arlótól levelem. Ő említette korábban, hogy van Hyderabad közelében valami felirat, amit örülne, ha meg tudnék nézni. Az első itteni napomon írtam neki, hogy akkor kérnék pontosabb instrukciókat. Most jött meg ez a válasz, és kiderült, hogy ugyanez a metró kivisz abba a külvárosba (kicsivel a repülőtér előtt), ahol a felirat található. Onnan ugyan még vagy fél órát sétálni kell, de abba már úgyis belejöttem. Kimentem tehát, meg is találtam a feliratot egy sziklán.
Itt a külvárosban még több helyen látszanak a fákon fennakadt, rongyos sárkányok - gondolom, a nagy eregetésből maradtak Makar Szankránti idejéről.
A külvárosi metróállomás mellett pedig nagy piac van, itt vettem pár banánt ebéd helyett (három után, azt hiszem).
Utána leszálltam a metróról a Csár Mínárhoz legközelebb eső megállóban (de ez is vagy fél óra sétát jelentett). Ez a 16. század végén épült épület, a "Négy Torony", egyszerre mecset és afféle diadalív; talán egy pestisjárvány legyőzésének örömére készült. A metrótól odáig menet először normális, nem gazdag indiai városi környéken kellett átmenni mindenféle gyakorlatias bolttal (csavar, lámpa, fémdoboz, stb.)
A Csár Mínárhoz közeledve aztán egyre durvábban bazár lett nemcsak a házakból, de az utcából is. Főleg ékszer van itt a legolcsóbb bizsutól az aranyig is igazgyöngyig, de azért akad mindenféle más is.
Ismét a Google segítségével megnéztem, hol lehetnek itt sárkányos boltok; találtam is egyet, aki aztán átküldött a szemköztibe, amin nem is látszott, hogy sárkányos; mindenféle játékot és ketyerefittyet árul. Kis méretű szegélyzsinóros sárkányt itt sem kaptam, de azért vettem még két nagyobbat, mert kicsivel szélesebb választék volt mintákból, mint a délelőtti bácsinál. (Amúgy csalódtam a mintákban is; azt reméltem, izgalmasnál izgalmasabb démonokkal és istenekkel jövök majd el. A bácsitól van a sárga sárkány lila folttal; nála semmi más nem volt, csak selejtes darabok voltak más küllemmel.) Szívesen vettem volna pár szál olyan bambuszt is, amit ezeknek a sárkányoknak a vázához használnak, de sehol nem kaptam. A délelőtti bácsi százas kötegben talán adott volna, de az nem kell; itt az utolsó boltban mondták, hogy ha akarok, holnapra hoznak nekem a műhelyből megbontva is, de emiatt nem akartam még egyszer visszamenni. Majd annyi bambuszom lesz, amennyi a sárkányokban van.
Aztán ismét caplatás a metróhoz, és azzal haza. Este még elmentem egy közeli (bár két durva átkelést igénylő) étterembe, ahol kicsit elegánsabb körülmények között lehet baromi finom telugu specialitásokat enni.
Péntek délelőtt ellátogattam a Birla Science Centerbe (kb. fél óra gyalog). Van benne planetárium és múzeum is, és a múzeumnak van régészeti szekciója. A Birla család India két nagy 20. századi iparmágnás dinasztiájának az egyike, és itt Hyderabadban sok minden kötődik hozzájuk. A honlapjukon találtam egy általuk készített publikációt is, ami érdekelt, meg akartam kérdezni, lehet-e vásárolni belőle. A múzeum természettudományi részének a büszkesége a Kotasaurus csontváza, ez egy korai szauropoda dinoszaurusz, ami valahonnan erről a tájról származik. (A kiálított csontváz tartalmaz olyan darabokat is, amik reprodukciók; a koponya egy amerikai példány másolata, mert Indiában egyetlen koponya sem került elő, bár több részleges csontvázat találtak.)
Itt, miután először valami angolul nem tudó és nem túl lelkes jegyszedőfélével beszéltem, hamar eljutottam valamiféle főnökökhöz, akik tök barátságosan és lelkesen fogadtak. Teljesen el voltam ámulva, hogy láthatóan örülnek, hogy itt van egy külföldi tudós, aki érdeklődik az ő múzeumuk meg az ő publikációjuk után. Mellesleg emlékeztek is (egy hölgy is, meg egy úr is), hogy Annette és Amandine jártak itt nemrégen - én nem is tudtam, hogy ők is eljöttek ebbe az intézetbe is, amikor Hyderabadban voltak. Mindenesetre a publikációt nem árulták (nem ők adták ki, csak az ő egykori igazgatójuk műve), de a főnök úr gyorsan megszervezte, hogy a könyvtárban megmutassák nekem, és adott mellém egy lótifutit, hogy a könyvtárhoz vezessen. Mellesleg gyönyörű, tiszta, tágas, jól felszerelt, világos könyvtár volt - látszik, hogy Birláéknál van pénz, nem úgy, mint a közintézményeknél. A könyv végül érdektelennek bizonyult, de az élmény tök jó volt.
Az ő intézetük folytatta többek között a Vaddamanu nevű helyen végzett ásatásokat, ami egy dzsaina központ volt a mai Vijayawada szomszédságában, tehát Keleti Csálukja területen. A hely ugyan a Csálukják előtt virágzott, de még fennállt az én uralkodóim alatt is. Itt volt a nagyon kis számú fennmaradt dzsaina sztúpa egyike is. Mivel a múltkor emlegettem, hogy milyen lenyűgözően nagy volt az amaravati sztúpa kerítése, hát most itt van egy darab a vaddamanui sztúpáéból. Körülbelül derékig ér.
A tudományos tevékenység befejeztével elmentem shoppingolni (metró, aztán megint egy csomó gyaloglás). Vettem magamnak nem egy, de mindjárt két gyönyörű kasmírsálat (az egyik valódi pasmina, a másik "sima mezei" kasmírgyapjú), valamint négy inget, mert már teljesen elfogytak a régi indiai kéziszőttes ingeim. Közben beültem ebédelni egy (főleg) észak-indiai étterembe. Délután visszajöttem egy kicsit, ittam egy teát a hotelben, aztán még lementem a Hyderabad közepét jelentő tó partjára (szintén kb. fél óra gyalog). Útközben megcsodáltam az internetkábeleket.
A tó közelében valami egészen elképesztő dolog épül. A google térkép segítségével megtudtam, hogy ez a telanganai mártírok emlékműve. Majd azt is megtudtam, hogy a telanganai mártírok egy csomó diák voltak, akik meghaltak zavargásokban a hatvanas évek vége felé, amikor azért tüntettek, hogy Telangana szakadjon le Ándhra Pradésről és külön állam legyen. Nem tudom, hogy rendőri erőszak áldozatai lettek-e, vagy mi történt.
Maga a tópart teljesen kiábrándító volt. Egy Lumbini Park nevű zsebkendőnyi területen lehet lemenni hozzá, ami a Buddhára utal, mivel a tó vizén (egy pici szigeten) áll egy hatalmas beton Buddha-szobor. A parkocskába belépőjegyet kell váltani, hátizsákot nem szabad bevinni, hanem külön fizetni érte, hogy megőrizzék, aztán átvilágítós kapun át lehet bemenni. Ezért kapunk egy icipici területet némi zölddel, a tóparttal, meg egy hangosbeszélővel, ami megállás nélkül ismétli angolul, teluguul és hindíül, hogy mennyibe kerül a hajójegy, amivel ki lehet menni a Buddha-szoborhoz.
Aki nagyon figyel, az az alábbi kép jobb harmadánál megláthatja a horizonton Buddhát. Ezzel búcsúzom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése