Május 1

Lángossütő a majálison

Semmi nagy kaliberű dolog nem történt ma, de valószínűtlen kombinációk igen. Én, ha egy hete megkérdeztek volna, hogy mekkora esélyt adok arra, hogy Berlinbe érkezésem után három nappal sajtos-tejfölös lángost ebédeljek, utána az Egy hordó amontilladót olvassam Poe-tól németül egy padon, majd pedig hollókat lessek, hát nullát adtam volna rá.

Szóval reggel végre sikerült tovább aludnom. Volt egy Skype beszélgetés Eszterrel és a gyerekekkel, ráérős reggeli egy csomó áfonyával, amit tegnap vettem a boltban, aztán elindultam sétálgatni a Tiergarten/városliget irányába, gondolván, hogy biztos egy csomó német is odamegy május elsején. Útközben találtam egy kapualjban egy láda kirakott könyvet, nagy részük vadonatúj állapotban. Innen hoztam el egy Poe novelláskötetet. Kacérkodtam egy szótárral is, amiről először azt hittem, hogy szótár direkt küldöldieknek, de aztán belelapozva idegen szavak szótárának bizonyult.

A Brandenburgi Kapu környékén nagy majálisozás volt, mindenféle politikai beszédekkel és felvonulásokkal, rengeteg standdal, ahol különféle ügyekért ágáltak emberek. Hozzá egy koncertszínpad, meg egy csomó lacikonyha, orosz, arab, szír, német, mindenféle. Volt két lángossütöde és egy kürtőskalácsos is, az utóbbi rendes kelt tésztából készült faszénparázson, nem úgy, mint odahaza a kommersz kürtőskalács. És szlovák - vagy talán cseh vagy fene tudja, talán szerb? - néven futott (trdelnik). Bóklásztam ezen a fesztiválon, ittam egy újabb borzalmas kávét, aztán később itt lángosoztam ebéd gyanánt; a kiszolgáló hölgyet óvatosan kérdeztem németül, hogy magyar-e; nem volt az, de beszélt valamennyire. Talán a felesége lehetett a magyar főembernek, mindenesetre hamarosan az is előkerült, beszéltünk vele pár szót, mondta, hogy már vagy öt magyar vásárolt nála ma.

Ja, apropó borzalmas kávé, a dugattyús szerelékkel is elég vacakot lehet csinálni. Híg, savanyú lőre az is, csak pár fokkal jobb Frank kávéjánál… De legalább viszonylag erős, ha az íze nem is jó.

Utána továbbmentem a Tiergarten nyugatabbi részei felé, amerre még nem jártam. A nagy része nem különösen szép, mondjuk a Margitsziget szebb, viszont sok komoly, nagy fa van, néhol egészen erdőszerű, és még így, május elsején is nyugis. Szóval jó volt arra sétálni. Itt üldögéltem különféle padokon Poe-t olvasva, persze alig értek belőle valamit németül. Annyit sikerül felfogni, hogy mi történik, de a szépségeiből semmit. Aztán elérkeztem a vizesebb részekhez, ahol nem más gyalogolt a sekélyesben, mint egy szürkegém itt a város közepén. Ez legalább olyan meglepő, mint a holló, de a rövid kedvcsináló előzetesbe inkább azt írtam bele, mert Poe után csattanósabb.

Volt egy szép virágos rész, meg egy sztyeppekert száraz, napos időt kedvelő füvekkel és hagymásokkal. Visszafelé indulva hallottam meg a hollókat, akkor még nem tudva biztosan, hogy azok, aztán meg is láttam őket, kettőt fákon, egyet a földön bogarászva. Rrrop-rrop-rrop, felelgettek egymásnak.

Séta haza, késő délután pihengettem, németeztem egy kicsit, tanulmányoztam a városi bejelentkezés fortélyait, meg nézegettem lakáshirdetéseket, egyelőre inkább csak ilyen téren való okosodás végett, mint komolyan. Vacsora sajtos zsömle zöldsalátával (amit nagyon meg kéne enni már; most bontottam fel, de látom, hogy tegnap lejárt a szavatossága, pedig tegnap vettem – szóval itt is van a bolt polcain lejáratközeli termék anélkül, hogy felhívnák rá az ember figyelmét…)