Május 13

Utcakép, Friedenau

Ma is néztem lakást, ezúttal Tempelhofban (belvárostól délre, ahol korábban polgármesteri hivatalozni voltam, és tetszett a környék). Ez az egyik olyan lakás volt, amihez, miután mérlegelték a netes jelentkezésemet, meghívtak, hogy irodában felvehetem a kulcsot, aztán elmehetek egyedül megnézni a lakást. Vettem bérletet is, mert eddig 5.60 euróból megvoltak a közlekedéseim: egy jegy 2.80, azzal max egy óráig egy irányba lehet utazni, tehát átszállás, megállás megengedett, csak a visszafelé menés nem. Most viszont már úgy döntöttem, jobban járok a bérlettel, ami elég húzós: 81 euró egy hónapra. Viszont nemcsak azt kapom cserébe, hogy nem kell aggódnom rajta, hogy most akkor hány jegyből is jövök ki, hanem azt is, hogy azzal sincs gondom, hogy van-e időm megvenni a jegyet, vagy keresni kell az automatát, miközben menne el a jármű; van-e nálam aprópénz, mert az automaták egy része nem fogad el bankjegyet. Sőt, ha éppen arra van szükségem vagy kedvem, akkor 1-2 megálló kedvéért is nyugodtan felszállhatok valamire.

Friedenau, az S-Bahn állomás mellett

Az iroda, ahová a kulcsért kellett menni, majdnem olyan messze volt a lakástól, mint bármelyik innen. A Friedenau nevű városrészbe kellett menni érte, ami a tágabban vett Tempelhof-Schöneberg körzet nyugati széle, határos az elitebb Charlottenburg-Wilmersdorf körzettel. Ez tehát elegáns lakókörnyék, drága is; hangulatra, küllemre olyasmi, mint otthon egy vidéki nagyváros valamelyik központibb területe: sok zöld, 2-4 emeletes lakóházak, pár régebbi épület. A szépsége és nyugalmassága ellenére nem hiszem, hogy szívesen laknék ilyen helyen: nem nagyon vannak boltok, praktikus lehetőségek, csak néhány apró ilyen-olyan boltocska, butik, pékség. Persze biciklivel vagy autóval valószínűleg nem gond ez, de ha már az ember metropoliszba költözik, akkor inkább olyan helyre, ahol közel vannak a hasznos dolgok. Mindenesetre csinos, lásd az eddigi képeket. Aztán jöhetnek elrettentésül a lakás képei.
Az irodában ismét nem tudott - vagy nem akart tudni - angolul a nő, akivel dolgom volt. Tegnap az angol lányok azt mondták, hogy az ilyesmi szinte elő sem fordul Berlinben; nekem pár nap alatt ez a második (a nyomtatóboltos bácsival; a polgármesteri hivatali nénit nem számolom ide, mert egyrészt nem is kértem, hogy beszéljen angolul, másrészt lehet, hogy a hivatalban kötelező németül beszélniük a dolgozóknak). Mindenesetre azért sikerült lerendezni az ügyletet: az útlevelem ott marad, a kulcsot megkapom, aztán majd jövök vele vissza. Ki kellett tölteni egy formanyomtatványt, aztán mentem. Busszal utaztam a lakáshoz, így most már ezt a közlekedési módot is kipróbáltam. Ez Tempelhofnak egy délebbi részén volt, mint ahol hivatalban voltam, az Attilaplatz (hehe) szomszédságában.

Első benyomás

A busz szinte a ház előtt tett le. Jelentéktelen ajtó az utcáról, a két kulcsom egyike nyitja. Keskeny, büdös lépcsőház nyikorgó falépcsővel. Negyedik emelet, lift nincs. A lakás lényegében tetőtér, de nincsenek ferde tetősíkok, hanem plafon van mindenütt. Sok helyen kilátszik belőle a nádszövet. Az ajtón belépve az fogadott, hogy egy villanydrót leng keresztbe. A lakás belseje leginkább egy bomló hullára emlékeztet, bár valamivel kevésbé büdös. Mindent lebontottak belőle: látszik, hogy hungarocell mennyezetburkoló volt a plafonon, de leszedték; a konyhában látszik a levert csempék helye. Dohszag. A padló itt is régi hajópadló, de annak a tetejére rákentek egy réteg csemperagasztót vagy valamit (aljzatkiegyenlítőt? üveghálóval megerősítve. Ez néhol mállik szét. Nem világos, hogy vajon az előző lakó kente fel, és tett a tetejére pévécét vagy szőnyegpadlót, amit most felszedtek - vagy pedig a lakás kicsupaszításának keretében kenték ezt oda, hogy majd rá lehessen újabb burkolatréteget tenni. Mindenesetre már málladozik ez a réteg, és borzasztó bizarr, hogy egy cementalapú izén járok, de süppedezik és nyikorog, mint a régi fapadló. Az egyik szobában alacsonyabb a mennyezet, nem tudni, mi van fölötte. Ennek a szobának az egyik fala is dudorodó, dimbes-dombos gipszkarton, finom nyomásra mocorog - nem tudni, mi van mögötte.

Fürdőszoba

Amúgy tágasak, világosak a szobák, és azért hozzáteszem, hogy nem így akarják átadni a lakást, hanem ha ki akarom bérelni, akkor befejezik a tatarozást. De miután ezt láttam, nincs bizodalmam hozzá. A kidűlt-bedűlt gipszkartont nem fogja rendbehozni, ha tesznek rá egy réteg fűrészporos tapétát, aztán lefestik fehérre. Más falakon meg valami rostos szigetelőanyag málladozó maradványai. A hirdetés határozottan azt is ígérte, hogy átcsiszolják és lakkozzák a parkettát - de kérem szépen, tényleg? Leszedik róla az üvegszálas csemperagasztót, és aztán csiszolják át? Kádat is ígérnek, de hogy fog az beleférni a csőszerű fürdőszobába?
Szóval megnéztem, fényképeztem nem azért, hogy ne felejtsem el, hanem direkt a blog kedvéért, aztán visszabuszoztam az irodába, és mondtam, hogy nicht interessiert, danke, tschüss.

Nappali

Dél elmúlt, mire beértem munkába, bent voltam elég későig. Napközben végre jött emailem, hogy létrehozták a bankszámlámat, de használni még mindig nem tudom, mert postán küldik nemcsak a kártyámat, hanem a netbankos hozzáférésemet is. ("Pár napon belül ... ha két héten belül nem kapta meg, jelezze." - ez azért nem jó, mert én naivan azt hittem, hogy múlt szerda tájára lesz bankszámlám; amíg nincs, addig nem tudok hiteligazolást sem kapni, amit pedig minden lakástulajdonos látni akar, hogy nincs negatív hitelelőéletem.)
Holnap valószínűleg kimegyek Spandauba, és ott is megnézek egy publikusan meghirdetett lakást, meg a környéket. Spandau már-már külön város a nyugati oldalon, az óvárosa elég rossz hírben áll, de a többi része lehet akár jó is; nyugis, a berlini cooltól mentes vidék, vegyes dolgokat lehet róla hallani. Délután van egy időpont, tehát azt tervezem, hogy délelőtt dolgozom, aztán elpályázom.